Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - V. Király István: Tiltott vagy titkos állományok? (Fogalmi vázlat a romániai titkos könyvtári állományokról

Ezt a lépést — vagyis a tilalom titkosítását — 1949-ben teszik meg. Ekkor Jelenik” ugyanis meg egy újabb kötet, amelynek a címe Terjeszthetetlen közlemények (Publi- catii nedifuzabile), az alcíme Belső használatú listák (Liste de circulatie interna), a bevezetője pedig már az Utasítások (Instructiuni) jellegzetes címszava alatt fogalmazódik. Olyan nyomtatványokat tartalmaz, amelyek „közvetlenül vagy közvetve rendszerellenesek” de amelyek „különböző okokból”, nem merültek bele az eddigi tilalmi listákba. Mégis ezeknek a közleményeknek a terjesztése és könyvtári kiszolgálása „nem kívánatos”, ezért ki kell vonni őket a forgalomból. „A forgalomból való kivonás” műveletét pedig — az Utasítások egyik legfontosabbika szerint — „diszkréten, körültekintően és taktikusan kell elvégezni”.

Látható, hogy itt már a tilalom „belső használatú”, a művelet maga pedig „diszkrét”, bizalmas. Mindezekhez szinte természetszerűen 'társul az indoklások vázlatos mivolta, valamint azoknak a kritériumoknak a homályossága (pl. „közvetetten ellenséges”, „homályt keltő kiadványok” stb.), amelyek alapján a nyomtatványokat a jegyzékbe besorolták.

Minden bizonnyal itt már bizalmasan megszerkesztett és bizalmas csatornákon terjesztett tilalommal van dolgunk! Az is bizonyos, hogy az efféle tilalmak érvényesítése egy adminisztrative megszervezett bizalmi hálózat kiépítését és annak diszkrét működésének a biztosítását is feltételezi. A bizalmas, titkos könyvtilalmak megszületésével együtt a könyvtárosok szakmai közösségén belül is elkülönül egy megbízhatósági és elköteleződési kritériumok alapján kialakított szűk csoport, amelynek a feladata a titkos tilalmak diszkrét és maradéktalan érvényesítése lesz.

De ugyanezzel az 1949-es jegyzékkel nyílik meg egy új látóhatár és születik meg egy új szféra: a diszkréció, a bizalmasság szférája. Egyszer megnyittatva, a bizalmasság szférája - mint látni fogjuk - két különböző, de egymást kiegészítő, irányba fog továbbfejlődni. Az egyik a kimondott titok zónája, a másik pedig a voltaképpeni diszkrét zóna időleges fenntartása lesz, amely dokumentációs állományok néven, lényegében köztes területet képez majd a nyilvános, közforgalmú állományok, valamint a titkos raktárok állományai között. Az évek hosszú során át, a dokumentációs állományok egy eléggé dinamikus közeget fognak alkotni, amelyben a dokumentációs munka, valamint a politika és az ideológia megfontolásai olyannyira és olymódon keverednek majd össze, hogy az tartós álarcként még ma is ködösíti a titkos állományok megértésének a terminológiai eszközeit. Ezt az álarcot azért - a megfelelő helyen - feltétlenül át kell majd törni és le kell majd rántani.

1949 és 1955 között „kiadott” jegyzékekkel nem találkoztunk. Valószínűleg ilyenek nem is léteztek, hiszen a ’49-es utasítások végrehajtása és szervezeti kereteinek a csiszolgatása épp elegendő „munkát” biztosított. Ezeknek az „erőfeszítéseknek” az eredményeképpen, 1955-től kezdődően, a címjegyzékeket már mindenféle előszó, igazolás, útmutatás vagy magyarázat nélkül „teijeszthették”, hiszen a „gépezet” azokat már tökéletesen ismerte.

Ezeket az újabb jegyzékeket foként az jellemzi, hogy összeállításuk kritériumaiban döntő szerepet kapnak azok, amelyek a kommunista hatalom belső és külső konjunktúrájához kötődnek. Úgy tűnik, hogy a titkos tilalmak segítségével a román kommunista vezetők elsősorban saját közelmúltjukat süllyesztik el és számolják fel- Így és ezért utasítanak 1955-ben a titkos állományokba olyan személyek 1946- ban, ’50-ben, ’52-ben kiadott írásait és beszédeit, akik a titkos tilalom pillanatában a pártvezetés legmagasabb funkciót töltik be (Gheorghe Gheorghiu-Dej, Chivu Stoi- ca stb.). Ezeket a nyomtatványokat természetesen nem is lehetett betiltani vagy ki- vonm őket a forgalomból - hiszen ez kimondott elhatárolódást feltételezett volna részünkről - hanem azokat pusztán csak titokban lehetett elsüllyeszteni. Ugyanis olyan vezérekről van szó, akik pozíciójukat Sztálin halála után is meg akarták tar68