Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Legenda Aprily Lajosról (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
Bozóky É.: Én Áprily érzékenységéről szeretnék egy pár gondolatot elmondani. Nem éreztem zárkózottnak őt, ha úgy látta, hogy figyelnek rá, rokoniélek hallgatja, akkor nagyon nyitott tudott lenni. Hanem inkább érzékeny volt. És ezt ő maga úgy fejezte ki, hogy „nagyon finom idegrendszerem húrjain nagybőgő vonóval játszott a történelem.” És a történelem korán elkezdte ezt a nagybőgő vonóval való játékot, mert abban az 1966-os interjúban elmesélte, hogy egészen fiatalon, Erdélyben az első világháború végén egy kivégzés zajlott abban a faluban, ahol ő tartózkodott, és bár azt nem látta, de hallott róla. így is mélyen megrázta, és aztán később is minden tragikus esemény híre megviselte. Történelmi tapasztalatokra gondolok. Valószínűleg azért is jött el Erdélyből, mert ott nagyon sok rosszat tapasztalt, és azt mind olyan mélységesen átélte, hogy el kellett jönnie: bár arra hivatkozott, hogy a gyerekei miatt távozott, ugyanakkor nagyon meg is viselte a távozás. Soha nem tudott teljesen megszabadulni a honvágytól, és belenyugodni, hogy ő nem otthon él. Remé- nyik akkor írta hozzá azt a verset, amelyben azt úja: „búcsúztassanak téged a hegyek” s erre a versre válaszolt ő: „és mégis ne remegj, lélek van teveled, nem maradsz egyedül”. Tehát örökösen érezte az elválás fájdalmát, és örökösen érezte a visszavá- gyakozást. Ezekben a női figurákban, mint Antigoné, mint Aletta van der Maet, valamiképpen a lelkének ezt a melankóliáját, nőies báját fejezte ki. Egyébként nem tudom, hogy az irodalmi élet befogadta-e vagy sem, én akkor még kislány voltam, de azt tudom, hogy egy sereg lánygyereket az Aletta névre kereszteltek abban az időben. Mint a Protestáns Szemle szerkesztője, akkor fontos irodalmi státuszt töltött be, és azt hiszem, az a tény, hogy lányokat taníthatott, nagyon erősen építette az ő költészetét is. Éppen e költészet nőalakjai mutatnak arra, hogy volt az ő lelkében is ilyen nőies, szomorú, melankolikus vonás. Még arra a versére is gondolnék, amit édesanyja halálával kapcsolatban írt, hogy a mennyországba érve, ott is legyen kert és legyen munka, „hogy anyám keze gyomlálhassa kerted, aszfodéloszod és liliomod” tehát megint ott a rezonancia a női lélekre. Lator L.: Nagyon érdekes, amit mondott, és szinte mindennel egyet is értek, talán csak ez a „nőies lélek” nem igazán pontos nekem. Aprilyban én inkább sebzett férfias szemérmet érzek: „A seb, mint rajtam vad kor öle zúzott, sötét heggé simult minden dalon. De mint a monda tóba hullt harangja, a mélyben él az emberfájdalom. És épp úgy, mélyre rejtetten, férfiasán elhallgatta személyes fájdalmait is. Szerelmi költészete, hiába van egy-két, férfi-nő, férj-feleség kapcsolatból született verse, igazában, akárcsak Arany Jánosnak, nincs. Én inkább valami rejtőzködő, puritánul gátlásos, protestáns férfiszemérmet érzek Áprily költészetében. Ilyen volt a köznapi életben is. Lehet, hogy szívesen beszélt, mutogatta, magyarázta a természetet, de a maga legbensőbb dolgairól hallgatott. Emlékszem, öreg korában, amikor már nagyon rosszul látott, azt hiszem, hályog volt a szemén, azt is titkolta. Megrendítő élményem fűződik ehhez: mikor bejárt az Európa, illetve akkor még talán az Új Magyar Könyvkiadóba, hiszen fordított (és erre is szeretnék még egy-két mondatot vesztegetni, a fordító Áprilyra) volt ott egy nagy, homályos, rosszul megvilágított terem, a szerkesztőségek felé azon kellett keresztül menni. Szembe találkoztam vele és láttam, hogy bizonytalanul megy. Megálltam, kérdeztem tőle, segíthetek-e Lajos bácsi, hová kísérjelek el? Megállt, rám nézett a hályogos tekintetével, és azt válaszolta: „Veled álmodtam tegnap, kedvesem”, amitől én nagyon meghatódtam, mert 60
