Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Legenda Aprily Lajosról (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
nyara volt, mert arra emlékszem, hogy terepszínű hajóval mentünk Visegrádra, ahol kiszálltunk és a szentgyörgypusztai völgyben lévő házban várt minket Áprily Lajos és családja. Én igazából az ő kisunokájára emlékszem, aki azután 46-ban halt meg kisgyerekként. Akkor talán két és fél-három éves lehetett, az édesapjára is emlékszem ennek a kislánynak, aki akkor ott ült a kert végében és nemsokára eltűnt a háborúban. Mikecs Annácska szerepel sokszor Áprily verseiben. „Naptól elbúcsúzom, mély ködökbe veszek I és az elmúltakhoz hasonlatos leszek, / erdei haraszthoz, hullt rigómadárhoz, / hasonlatos leszek Mikecs Annácskához.”. Nekem ezek az Annácska versek azok, amiket legjobban szeretek. Áprily sok versében emlékezik erre a kis unokájára, én pedig kaptam ettől a kislánytól egy kis mackót. Én, később 10-15 éves korom között jártam náluk úgy, hogy aztán el is mentünk a Szentgyörgypuszta fölötti erdőkbe kirándulni. Aztán, mint egyetemista is előfordultam náluk, tulajdonképpen én csak ott hallgattam a szüleim és Áprily beszélgetéseit, néha előfordult, hogy Jékely Zoltán is ott volt. Egy nagyon művelt, nagyon szerény és nagyon szelíd ember emléke él bennem. És az, amit róla hallottam, az a családban sokszor előkerült, húsz évvel volt idősebb édesanyámnál, minden tanára Lajos bácsinak hívta, én így emlékszem. Emlékszem a tiszteletre, ami körülvette, és aztán most, amikor az iskolaigazgatói feladatot magamra vettem, akkor kezdett nagyon sokat jelenteni nekem néhány történet, amit róla hallottam. Az egyik egy nagyon egyszerű dolog. Ő itt lakott az épületben, és a legendák szerint minden reggel ötkor fölkelt és hat órára végigjárta az egész épületet. Nekem ez állandó lelkiisme- ret-furdalást jelent, hogy én ezt nem tudom megtenni. A másik pedig egy történet, amit meg is írtak, talán tíz évvel ezelőtt valamelyik diákja, ez pedig arról szól, hogy talán 41-ben, vagy 42-ben, amikor talán a harmadik zsidótörvény következtében az érintett gyerekeket ki kellett tenni a cserkészcsapatból. Előállt egy olyan helyzet, hogy bizonyos határnaptól kezdve ők nem viselhettek egyenruhát, nem járhattak a kirándulásokra, és akkor, amikor ez a rendelet jött, Áprily leült a cserkészcsapat vezető tanárával, hogy mit csináljunk, mert hát itt, az iskolán belül, ki kell tenni a gyerekeket. Ez a tanárnő egyébként most is megvan és próbálja a cserkészetet újra- éleszetni. Akkor oda lyukadt ki, hogy ideiglenesen felfüggesztik a cserkészcsapat működését, és akkor lesz iskolai kirándulás, vagy osztálykirándulás. Nem volt az akkor veszélytelen, vagy ártalmatlan dolog, mégis megtették, és az iskolában mindenki elfogadta. Egy percig nem akarom azt mondani, hogy a Baár-Madas az ellenállás fészke volt, itt egyszerűen arról volt szó, hogy egy nagyon szelíd költő-igazgató, és egy nem politizáló tanárnő azt a nagyon keveset megtették, ami rajtuk múlt az ő kis hatáskörükben, abban a kis körben mégis maradt egy oázis azoknak a gyerekeknek a számára, a többiek számára pedig nevelő hatású volt. br. Kemény J.: Tiszteltem, mert tudtam, hogy ő nem tartozik azok közé, akik, ha testileg kiszakadnak régi környezetükből, megtagadják addigi emberi magatartásukat és eladják humanista hitüket a pillanatnyi érdeknek. Őbenne soha nem csalódtam. Amikor a nácizmus vad áradata magához rántott sokakat, akkor ő ezekkel a verssorokkal fordult szembe az őrjöngéssel: „Szemeteken dühösség hályoga, / veletek menni nem fogok soha. / A jövő elé tisztán állhatok, l én láttam, mikor ti vakultatok.” Áprily Lajos írta ezeket a sorokat, az egykori Jékely tanár úr, a budapesti Baár-Madas leánygimnázium volt igazgatója, aki inkább odadobta az állását, semhogy vallási vagy faji szempontból különbséget tegyen tanítvány és tanítvány, ember és ember között. Nemes Nagy Ágnes: Áprily Lajost mintegy harmincöt éven át ismertem. Kisgyerek korban ismerkedtem meg vele, mert a Baár-Madas leánygimnáziumban volt igazgatóm és tanárom. Amikor ő ott megjelent igazgatóként, hatalmas forrongást és izgalmat idézett elő a kislányok között. Kb. ötszáz lány rajongott érte. Ez részben 55
