Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Takáts Gyula: Külső-Somogyban születtem
Foki-vőgy felé a 412 holdas br. Weisenbach-birtok volt. Azt is a tabi Kadlicskó polgárcsalád bérelte. A község életében az 1759-ben épült, Dorfmeister-freskókat őrző' római katolikus, az 1762-ben, az elsőit között épült somogyi zsidó imaház és az 1846-ban, a főúton belül emelt evangélikus templom, mint történelmi emlékművek, jelzik a korábban említett magyar, német, szláv és zsidó összefogást. És a három külön iskola és neveló'stílus pedig azt az eró't teremtette, amely úgy fogott össze, hogy másfél száz év alatt a Somogy-széli „kivetett” Tab vonzáskörébe kerültek Külső- Somogy és Nyugat-Tolna kisebb községei és nagy számú pusztái is. A Fó' utcán egymást érték az iparosházak és épületek, műhelyek. Hamarosan egymás jelzőcsengőit áthallják az üzleteikben a kis- és nagykereskedők. S az 1847-ben megkapott országos és hetivásár-tartási jog megsokszorozta nemcsak a helyi kis típusú belkereskedelmet és ipart, de hosszú távon a gabona-, bor-, gyapjú, tojáskereskedést és a szarvasmarha-, ló- és sertés-, szárnyastenyésztés föllendülését is. Jönnek egymást követve, családostól Veszprém, Tolna, Fejér megyéből a vállalkozó kedvű, betelepedő és vásározó iparosok. Épültek a Fő utcára homlokzattal és városi fordítással a házak. Már nemcsak Dorfmeister barokk freskóiban, de a kovács, bádogos és festő cégtáblák utcára kinyúló „remekeiben” is gyönyörködhettek a földdel bíró polgárok, fuvarozó vállalkozók, kézművesek és kereskedők és a kocsin, fogatokon bejáró birtokosok. Vetélkedő, egymást gyúró világ alakult ki a Csibe-hegy „százlépcsője” alatt, ahol találóan, a régiek, a legmagasabb pontot Belátónak nevezték. Ahonnan ki nem, de be lehetett látni az utakra, a szekerekre, a portákba, a régi és az új piac terére, a malmok és kocsmák, vendéglők, raktárak forgalmába, a Fő utcára táto- gó, nagy borospincék hasába és a polgárok zsebébe. Még azt a régi tűzoltólétrát is láthatta bárki onnan, amely ott ágaskodott öregapám nagyháza előtt, a járás- bíróság szomszédságában, várva a tűzoltókürt vészjelző harsogását. Látta és számon tartotta a Belátó és a Létra az én Tabom 15 férfi-női szabóját, 8 asztalosát, 7 csizmadiáját, 8 kocsmárosát, 11 fűszer- és vegyeskereskedőjét, 5 borbélyát, 3 cukrászdáját, 3 divatüzletét, 5 dohánytőzsdéjét, 6 cipészét, 6 cséplőgépesét, 3 fazekasát és a tisztes ipar többi ágainak műhelyeit. Összesen 1932-ben 162 mestert és műhelyt, kereskedőt tartott számon az adólajstrom. Még könyvnyomdája is és helyi lapja is volt, ha néhány számmal is. Már-már hihetetlen ez a bazár, amely 1910-től 398 házból^ 1932-re 562 házba költözött és lakóinak száma 3173-ról 3700-re emelkedett. És mert 1871-ben járási székhely rangjára emelkedett, ebben is érdekes, majdhogy kiváltságos volt szülőfalum közigazgatási helyzete, mert melyik községnek volt még egy községben két jegyzősége? Nálunk pedig a tabi és a Tab vidéki jegyzők két külön területi jogkörrel igazgatták a falumat, nem egy, de két körorvossal is. Ma 5300 lakos között járom a Kossuth utcát és a Hőlyeg szerpentinjét, amely fölfelé visz. Minél följebb jutok, annál világosabban látom azt az óriás boltíves konyhájú kis házat is, ahol születtem és amelynek kertjében iskolabeíratás előtt megtanultam a betűk szépen írását egy óriás, körtefa alatti kerek asztalon. A szomszédunkban laktak Bohuniczkyék. Szefi innen járt a katolikus iskolába, és lett a Nyugat írója. Ebből a környezetből indult el a szép és az igaz írás igénye is bennem. Abból a gyümölcsöskertből, amely az esti csordavárások hangulatával, a Balaton- lecsapolásig, a betyároktól szerzett vagyonok históriájáig annyi ízzel töltötte meg képzeletemet és nyelvemen a szavaimat. Bevallom, nem itt a kis-, de a tabi nagyházban írtam, tízévesen első versemet ezeknek a most is ámulva nézett zöld és vörösbarna tábláknak végtelen 144
