Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Rónay László: Az ember és kora (Pór Judit: Lóháton Rómában - Hubay Miklós: Végtelen napjaim - Poszler György: Fényjelek - Esterházy Péter: Egy kék haris - Somorjai Ádám: Kutatóárok)
Sokszor értetlenül figyelem, milyen gyűlölet, mekkora indulatokat kelt az irónia. Esterházy Péter ellen sokan és sokszor kiszállnak a hon és az erkölcs védelmében, s az a furcsa, hogy ő is a hazát védelmezi támadóival szemben. így aztán közöttük aligha születhet megegyezés. A többnyire az Élet és Irodalomban jelentkező „Kékharisnya” általában mindenről szól, ami bosszantja, s mivel sok bosszúságra van oka, kialakította saját műfaját, a közéleti „mini esszét”, amelynek megdöbbentően nagy a visszhangja pro és kontra. Pedig szerzőjük nem enged az irodalmiságból: írásait remekül komponálja, s ebben a rövid formában pompásan érvényesülnek nyelvi leleményei, melyeket azért is olvasunk olyan szívesen, mert ezek az eredetiek. Ha ugyanis végigpásztázzuk irodalmunkat, némi döbbenettel vesszük tudomásul, hogy egy bokoraljnyi „kis Esterházy” nőtt föl, mindegyik abban a hitben, hogy a szavakkal való játék már irodalom. Hát nem az! Az irodalom ott kezdődik, hogy a leírtaknak személyes, komoly tétje van, s ezt ugyan játékosan ironikussá tehetik a többértelműsítő nyelvi játékok, de a lényegéből, a mondanivaló komolyságából semmit sem vesznek el. Töredelmesen megvallom, nem értettem s most sem értem, miért keltett akkora felháborodást irodalmi berkekben az, hogy Esterházy ellen kirohant egy politikus. Szíve joga. Hiszen az író sem bánik kesztyűs kézzel a politikusokkal. Inkább örülni kellene, hogy az író szava elér a Parlamentbe! Hátha még azt is megértik, mit akar mondani. Sokkal fontosabb felvetni azt a kérdést, miért enyészett el nálunk a keresztény liberalizmusnak az a szelleme, amely még elevenen élt a 30-as években, s nem kis gondolkodók képviselték. Ma ennek Esterházy az utolsó mohikánja, s jobbról is, balról is egyhangú fölháborodást kelt, egyszerűen azért, mert mindkét oldal képviselőinek nézeteit tollhegyre tűzi, és makacs következetességgel mondja saját meggyőződését. Nem hinném, hogy például a világhírű Horváth Sándor felháborodott volna Esterházy esszéinek olvasása közben, legfeljebb azért vonta volna össze a szemöldökét, mert némelyik kitételét fölöslegesen fogalmazza túl erősre. De amit mond, abban bizony éppen akkor nincs kivetni való, amikor a leghangosabb a felháborodás. Mert sajnos nálunk nem az önvizsgálat az első mozzanat, hanem az elvakult harag. Egyébként Esterházy Péter bámulatosan szellemes. És hát az irónia tárgya nem mindig lelkesedik, ha nevetségessé teszik... Abban persze biztos vagyok, hogy Esterházynak nem ez az igazi műfaja, mégha ilyen jellegű írásai körül kél is a legnagyobb lárma. Kosztolányi tárcáiból, kis írásaiból könyvek sora telt meg. De ha azt mondom: Kosztolányi, a versei, regényei és elbeszélései merülnek föl emlékezetemben. Márai remek cikkek egész sorát hagyta megsárgulni a lapokban. Hadd legyen mit felfedezniük a lelkes filoszoknak! Márai- nak az is elég volt, hogy Márai legyen, hogy kiadta a polgár vallomásait, a Krúdy-re- gényt és a naplóit. Esterházy nevének hallatán is kiváló művek jutnak eszembe, s már csak azért is biztos vagyok benne, hogy nem jogtalanul várom ezek folytatását. A kék haris szép madár, de a sas magasabban száll. * * * Somoijai Adám pannonhalmi bencés szerzetes, az erkölcsteológia doktora. Ő maga adja kezünkbe törekvéseinek summáját: a régész módjára kutatóárkot húz a feltárásra váró terület köré, s így saccolja meg annak nagyságát. Azt mondhatjuk, meglehetősen nagy terület az övé, bőven elég egy élet tudományos tevékenységére! A keresztény magyarság múltja épp úgy foglalkozatja, mint az egyház szociális tanítása; a világegyház erővonalainak feltérképezését épp 90
