Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Mezei András: Budapest naplementében, Nógrád (versek)
anyag” része lehettem Itt szült anyám, két kulcsszavam innen származik: igen. Nem. - Minden tapasztalatom magyarul ágazódik le a nyelv őssejtjeibe ama kromoszómákig, kiknek nyelvében éltem, írtam, ha üldöztek, magyarul féltem, s a megannyi nyelvi salaktól itt tisztítottak meg a szavak, melyek végül is eljöttek értem. - Mint tűzmadár, szülővárosomra teríti szárnyát az ég alja, zöld a lába és gyöngy a szája. Körötte Isten csipkebokra. NÓGRÁD Az alacsony futóbab fölött futkosott a kezük egész nap fürgén, és még csak föl sem egyenesedtek, úgy traccsoltak, úgy énekeltek, minthogyha púpos hajlott háttal születtek volna, és már fájna is nekik fölállni, kiegyenesedni. A gerincek az ágyásokhoz úgy idomultak, mintha nem ők ültettek volna zöldbabot, hanem őket rendelte volna maga fölé a zöldbab köztesnek, kukoricásba, hogy fölébük hajoljanak, hogy a gerincük is a tájat mintázza, megannyi púpos dombháttal egy ütemben egy rajzolatban haladtak oda-vissza, míglen az esti harangszó véget vetett a zöldbabszüretnek, de én azóta is úgy látom őket a futóbab fölött futkosó fürge kezekkel, előre hajolva, felém farral, ahogy az alkonyodó égalja tarka sokszoknyájukra csorgatja vöröslő vastag fényét, mintha pergetett mézen át látnám ma is, hogy megannyi karcsú derékból kifehérlő, lebegő lenvászon inghát világít nekem a nógrádi sovány földeken a Vizesberegben.
