Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Kautzky Norbert: Áldassék a telep
Kautzky Norbert ÁLDASSÉKATELEP c zemélyi igazolványom „születési helye” rovatában ez olvasható: Budapest X. Tehát Kőbánya, még pontosabban a MÁV Telep. Anyai nagyapám szolgálati lakása, ahol „A tizenkettes házban, a második emeleten / A bábaasszony megforgatott a levegőben / A négy égtáj felé. A vasárnapi, forró húslevest / Szétosztotta nagyanyám, az ünnep tiszteletére. / S rövidesen elkezdődött a meccs az MTK pályán / És a szaletlikban, a vékony fröccs mellett, az ulticsaták.” (Kőbánya, MÁV Telep) Édesapám a neves labdarúgó, a kőbányai Törekvés centercsatára, izgatottan várta az első fia születését, nehogy elkéssen a mérkőzésről. Nem okozhattam csalódást neki. Törekvés a MÁV csapata, s egyik alapító tag, a nagyapám. A fia kapus, a veje jobbszélső. Vasárnaponként a leányaival ment a Halom utcai pályára mérkőzést nézni. Közöttük édesanyám, a fiatal, jóképű centercsatárt nézte. Ama bizonyos gólya, már akkor, felettük röpködött. Hogy egyszer csak a szülőház bölcsőjébe röpítsen. A Törekvés pálya, a MÁV Telep szerelmük állomáshelyei. És egyúttal a szülőföldem. A labdarúgás múlhatatlan szeretete ajándék, ami beépült a személyiségembe, s több mint hetven esztendő után is, aktív sportembernek mondhatom magam. Enélkül, bizonyára, szegényebb, támadhatóbb lennék. De megtanultam, szerfölött, keményen védekezni. így őrzöm a telepi kissrácot, a rongylabdával, amit a kertben rugdostunk. Az igazit, a bőrlabdát, az MTK pálya jelentette. „A kapust Szabó Tóninak hívták / Antalnak sohasem. / Ha meglátott, felém rúgta a labdát, / És kijelölt az ácsorgó-sóvárgó srácok csapatából, / Labdaszedésre. / Ha visszagondolok, megkaptam mindent a sorstól ... / ... És határtalan volt a világ, csupa kapu, gól, vasárnap, /Nyár.” (MTK-pálya) A Telepen mindenki a vasúiból élt. Drága nagyanyám sokszor mondogatta. A családfők, a fiaik az Északi Járműjavítóban dolgoztak. Nagyapa műszerész, az egyik nagybátyám esztergályos, a másik kovács, és a fia szerszámkészítő volt. A gyárkapu és az otthon között ingázva, magukkal hozták, a Telepre is, mesterségük becsületét, személyes rangjukat. A gyártelep közössége így fogadta el őket. A méltósággal együtt, ami kijárt nekik, a mindennapok dolgaiban. „Magára hagyott egyszerűség. / Oltalmazó házak. Ezt a néma, / Visszahúzódó hadsereget a remény oltalmazza / A nyugdíj, a szaletli, a gang. /.../ A szomszéd mindennapos ügyei és összerakható élete.” (Kőbánya, Máv telep) A Főváros idegen földrész. A Telep belátható, szerethető táj. A városba, zö- työgő villamoson „odautaztunk”, a betonerdőktől félve. Minálunk a Telep fészkein füsttollas madárkák szárnyalnak. Az alagút fölött a vonatablakok estfényei köszöntenek. És a tisztes biztonság, nyugalom rázza a csöngettyűit... „Ha hűtlenséggel mégis beperelnek, / Megtagadom a bölcsőt, Budapestet, / Mentőtanúm a MAV-telepi ház.” (Otthonaim) Nem ma történt, hogy András fiammal a Telepről beszélgettünk. A belvárosi kisgyereket a szaletli érdekelte. Kőbánya és a vasút, az sem volt összerakható a gyermeki fantáziában. Ha a szülő téved, jobb ha beismeri. És másnap indultunk 118
