Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Beke György: Csíkszentdomokos (Száz éve született Márton Áron)
A nyolcvanas évek közepén az iskolákban indult meg a roham a beolvasztás fel- gyorsításáért. Szentdomokosra helyeztek egy olyan román tanárnőt, aki nem tudott — vagy nem akart tudni - magyarul. Ezért első naptól megkövetelte, hogy a tantestület, 62 magyar nemzetiségű tanár és tanító az értekezleteken kizárólag románul beszéljen. A magyar pedagógusok továbbra is magyarul tanácskoztak. Az új tanárnő panaszra ment Csíkszeredába, a tanfelügyelőségre. Kiszállt Domokosra a román főtanfelügyelő. Megkérdezték tőle a magyar tanárok, hogy miként demokratikus: ha 62 alkalmazkodik egyhez, vagy egy 62-höz? — Rosszul teszik fel a kérdést, elvtársak. Félreértik a demokráciát. Nemcsak új kartársnőjük kedvéért kellene románul beszélniük, hogy értse ő is, lévén ez elemi udvariasság. De a maguk érdekében is. Hogy jobban megtanuljanak románul. Másként miként fogják románul tanítani a falu gyermekeit? Gondoljanak az állásukra. — Domokoson is románra akarják fordítani az iskolát? — Ez az idők sora mindenütt. Domokos miért lenne kivétel? Ez hát Bukarest terve velünk? Annál szívósabban ragaszkodtak az anyanyelvükhöz. A román nacionalizmus megkísértette a hajdani görög katolikusokat is. Vagy tíz szentdomokosi család keleti rítus szerint imádta Istent. A Székelyföldön néhány településen görög katolikusok is laktak, akik magyaroknak vallották magukat - azok is voltak papjaik magyarul prédikáltak nekik, hiszen meg sem értették volna őket románul. Mikor 1948-ban Romániában szétzúzták a görög katolikus egyházat, papjait görög keleti hitre kényszerítették, püspökeiket börtönbe csukták, a székelyföldi görög katolikus magyarok — Bukarest parancsa ellenére — nem az ortodox, hanem a római katolikus egyházba tértek át. A román kormányzat a hetvenes évek elejétől különleges „pártbrigádokat” küldött ki a Székelyföldre, hogy a hivatalosan románokká minősített székely görög katolikusokat a román nemzeti egyháznak számító ortodoxia ösvényére igazítsa. Áron püspök a görög katolikus egyház betiltása után, az üldözött híveket pártfogásába vette, megnyitotta előttük a római templomok kapuit. Lexikoni adat: a mai szentdomokosi templomot 1802-ben építették. Kegyura, egy 1880-as dokumentum szerint, „a helyi hitközség”. Nem gróf, háró, főkapitány, másmilyen előkelőség, hanem maga a falu népe. 1840-es felmérés: az 1645 lakosból 1465 római katolikus székely. 1948-as népszámlálás: 6806 lakos. A román lexikon nem jelzi a nemzetiségi és vallási hovátartozást. Említi viszont, hogy a falu szomszédságában van Balánbánya, a székelyföldi ércbányászat fontos telepe. Itt már a 17. században vasércet bányásztak, vashámorok működtek, majd a 18. század második felében a rézbányászat indult fejlődésnek. Mikor 1848 őszén Gábor Áron ágyúöntésbe fogott Kézdivásárhelyen, műhelyébe Balánbányáról szállították a rezet és a vasat. A bányatelep hosszú időn át Szentdo- mokoshoz tartozott, itt székelt a bányaigazgatóság, innen toborozták a bánya munkásait. Századunk harmincas éveinek elején, a nagy gazdasági világválság hatására, leállt a balánbányai kitermelés. Vagy 250 szentdomokosi bányász kenyér nélkül maradt. A Romániai Magyar Szó riportja 1949 februárjában így jellemzete az állapotokat: „Csak a tárnák tartóoszlopait cserélték ki időnként, nehogy elkorhadjanak és beomoljanak a járatok.” A közelmúlt felidézését az tette időszerűvé, hogy újra megindult a fejtés. Mégpedig sajátos, „népi” kezdeményezésre. A szentdomokosiak addig járták a megyei hatóságokat - magyar vezetők álltak akkor még Csík megye élén -, amíg azok beleegyeztek a bányák megnyitásába. Képzetlen emberek voltak a kezdeményezők, mondják róluk, nem tudták felmérni a réz önköltségét. De hát az 84
