Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Szántó R. Tibor: Értés és megértés (Vekerdi László: Tudás és tudomány)
Nem tartozik tehát Vekerdi sehova, illetve dehogynem, nagyon is tartozik valahova: ide. Ide tartozik. Körök, klikkek, társaságok és paradigmák hatalom- és sikerosztó bűvkörein kívül-túl és felett. Transzparadigmatikusan, mondhatni transzcendensen. Magyarországhoz és Európához tartozik. (Nem ehhez a barbiszínű kereskedelmi-politikai kotyvalékhoz persze, hanem a szellemihez, a görögség, Bolyai és Newton Európájához.) Magyarként európai. Aztán a sokoldalúság. Ez a fenti kérdés másik rétege, a sokfelé publikálás másik jelentése. Vekerdi nem parcellázódott, mint a tudománytörténetírásban annyian. Nem lett Newton specialista, vagy Darwin-kutató, de még csak „matematikatörténész” sem. (Noha írt Newton-könyvet és matematikatörténeti monográfiát is...)4 Vekerdi szinte mindenhez ért. Persze nem az aktív szakkutató módján, hanem inkább befogadó-elsajátítóként. Mindenből fel tud készülni. A megérteni képesség univerzalitása munkál benne. Egyformán tud írni bármelyik különösen sokra tartott alakjáról: Galileiről, Newtonról, vagy Apáczairól, Bolyairól. Értő interpretálója a részecskefizikának, a molekuláris genetikának, a beszédaktusok elméletének, a különböző tudományfejlődési modelleknek. Ha felütjük egyik előző tanulmánykötetét, hát már a tartalomjegyzék is zavarbaejtően sokszínű: Galilei, Pascal, Descartes, Leibniz, biológia, matematika, információelmélet, történetírás, filológia, kórháztörténet...5 És akkor még nem említettem képzőművészettel foglalkozó, általános történeti, kultúrtörténeti munkáit.6 Mindenhez érteni? Még ha „passzívan” is? Valljuk be, nem éppen korszerű dolog... (Itt is kapirgálhatnánk kicsikét, ha Vekerdi és a „siker” viszonyát, a Vekerdi-jelenség tán harmadik fontos mozzanatát elemeznénk.) A Tudás és tudomány talán egységesebb kötet, mint & Kalandozás volt, néhány jól körvonalazható téma köré szerveződik. (S ez kétségkívül a szerkesztő, Terts István érdeme). Igaz, itt is olvashatunk több kiemelkedő tudománytörténeti alakról (Kopernikusz, Bolyai János, Albertus Magnus stb.), s a tanulmányokban felbukkanó fontos gondolatok is szerteágazóak, nem férnek mind e recenzió keretébe. (Pl. az őskori barlangrajzok nem „vadászmágia” voltáról, 255-56; a nyelv és világkép összefüggéseiről, 344-45; az ókori fémművességről, a kerék, a kocsi múltjáról, 443-48; stb.) Tegyünk hozzá persze, hogy e gondolatok kifejtése során gyakran találkozunk egy-egy ismertebb szerző nevével is. S ezzel egy újabb Vekerdi-sajátossághoz értünk. Vekerdi igen sokszor ismertet szerzőket, gondolatokat. Egyik kedvelt műfaja a recenzió, melynek szinte saját változatát fejlesztette ki: nagyon sok mindent épít e könyvismertetésekbe saját világából. Nemcsak bemutat tehát, de mindjárt interpretál, szétválaszt-összekapcsol, elvesz és hozzátesz, kis szellemi univerzumokat teremt szerzők, könyvek ürügyén. Mindez szoros összefüggésben van sokoldalúságával, sokirányú tájékozottságával. Vekerdi sokat tud. Sokat olvas. Rengeteget. A sokattudás magától értetődő forrásai a könyvek. A könyvtár. A könyvtár, ahová olvasni, anyagot gyűjteni, „kutatni” 4 Vekerdi L.: így élt Newton. Budapest: Móra, 1977.; Vekerdi L.: A matematikai absztrakciók történetéből. Bukarest: Kriterion, 1972. 5 Vekerdi L.: Kalandozás a tudományok történetében. Budapest: Magvető, 1969. 6 Vekerdi L.: Vígh Tamás. Budapest: Corvina, 1983; Vekerdi L. - Varga D.: Európa születése. Budapest: Móra, 1977.; Vekerdi L. - Varga D.: A világ kereke. Budapest: Móra, 1985. 62
