Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Szőke Katalin: A költő és műfordító szerepcseréje (Baka István költészetének orosz kulturális kódja)
Szőke Katalin A költő és műfordító szerepcseréje Baka István költészetének orosz kulturális kódja A A. .A. kulturális emlékezet szinkretikus jellege — Oszip Mandelstam kifejezésével élve a „költői szó emlékezete” - révén a lírában valóban virtuálissá váltak az egyes történelmi korszakok és nemzeti kultúrák közötti határok, különösképp a XX. század végén. Újból Mandelstamot idézve: „A szó nem is hétágú, de ezerágú varázssíp lett, amelyre egyszerre az összes század »lélekzete« leheli.” (Erdődi Gábor ford.) Ha ilyen mértékű kulturális univerzalizmus nem is jellemzi Baka István költészetét, az „idegen” léthelyzetekbe, alkotói tudatokba való belehelyezkedés vágya már korai verseiben is megfigyelhető. Az 1970-es évek elejének balladisztikus szereplírájában a felidézett „idegen” hangok nagyrészt a magyar történelem veszteségeivel, levert, Értelmetlen lázadásokkal, „fegyverletételekkel” kapcsolatosak; megszólalnak mind a névtelenek, a Dózsa-felkelés résztvevője, a kurucdal szerzője, az ismeretlen prédikátor, a végvárak védője, mind pedig a nagy nevek-Petőfi, Vörösmarty. A versek szerepjátszó énje a magyar költészeti hagyomány kollektivista, apokaliptikus vonulatához idomul, főként Vörösmarty és Ady örökségét, verseik sirató-átkozó hangvételét idézi fel. Sőt, azt lehet mondani, hogy e hagyomány transzformációja Baka költészetében - természetesen mindig új képi és versépítési elemekkel bővülve, s olyan nagy verseket eredményezve, mint a Székelyek és a Bolgárok - domináns marad egészen a Döbling (1983) című kötettel bezárólag. Baka István első önálló fordításkötete 1986-ban jelent meg, Viktor Szosznora, le- ningrádi költő verseit ültette át magyarra. Körülbelül innen datálható tudatos fordítói tevékenysége, amely költészetét vitathatatlanul minőségileg újította meg. Fűzi Lászlónak a Jelenkor 1995 decemberi számában megjelent Szerepversek - sorsversek című tanulmányában tett megjegyzése, miszerint „a költő Baka István és a műfordító Baka István között [...] roppant szoros a kapcsolat, szorosabb, mint bármely más esetben a magyar irodalom történetében, s mindkettő jócskán hat a másikra” - az egyik leglényegesebb megállapítás Baka költői világára vonatkozólag, írásomban e kapcsolat, e szoros kötelék egyes szálait szeretném felfejteni. Egyébként azt gondolom, hogy ez a kapcsolat olyannyira mély Baka költészetében, hogy verseinek nemcsak magyar, de orosz kulturális „kódja” is van; illetve megfordítva, ami inkább természetes, fordításai igazi Baka-versek és a magyar költészet részei. Baka István az orosz kultúrát, tág értelemben véve, nem csupán elsajátította, de majdhogynem olyan intenzitással „élte meg”, mint a magyart. Annak ellenére, hogy ez a kód a versekből kiolvasható, engedtessék meg nekem, hogy utaljak néhány „életrajzi” körülményre. Miután egyetemista társa, közeli barátja voltam, talán nem szükségtelen ez a némileg szubjektív kitérő. Mikor a 60-as évek végén egyetemisták lettünk, általában két okból válaszottuk az orosz szakot. Az első egy igencsak praktikus ok volt: ez volt az egyetlen idegen nyelv, melyet nyolc évig tanultunk, s így többnyire jobban tudtuk, mint a csak négy évig tanult, 65
