Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Szőke Katalin: A költő és műfordító szerepcseréje (Baka István költészetének orosz kulturális kódja)

úgynevezett második idegen nyelvet, az angolt, a németet vagy a franciát. Noha az iskolai orosz könyvek taszítóan primitív módon ideologikusak voltak, jó tanár azért akadt. Ebből a szempontból Pistának is és nekem is szerencsénk volt. Gimnazista korunkban beleszerettünk az orosz irodalomba, s végeredményben ez lett a fő oka annak, hogy az orosz szakot választottuk. Az orosz szakhoz hozzátartozott a részképzés is, amely öt vagy tíz hónapos moszkvai vagy leningrádi tartózkodást jelentett. A „reális” Szovjetúnióval való találkozás persze sokkoló volt: a lehetetlenül rossz, megalázó életkörülmények, a nyilvánvaló szegénység, a tömeges népbutítás, az, hogy az embert a kollektivista ideálnak megfelelően mindenképp „intézményesíteni” akarják, s a mindennapos huzavona az ilyen, intézményesített emberekkel - mindnyájunkra kiábrándítóan hatott. Ugyanakkor, amit a rejtőző, a kultúrát még e körülmények között is féltve őrző Oroszországból megtapasztaltunk, egy életre meghatározta ehhez a világhoz való kötődésünket. A kádári Magyarországhoz képest a Szovjetunió-beli értelmiség igen nehéz körülmények között élt. Miután az egyéni érvényesülés a tisztességes ember számára lehetetlen volt, s az értelmiség egy kis része mégis tisztességes maradt, kialakult köreikben a periférián-élés igazi tudománya. E körökben olyan erős volt a szolidaritás, hogy akár heteket is el lehetett élni pénz, élelem, szállás nélkül - biztos lehetett az ember a barátok támogatásában, akik az utolsó falatjukat is megosztották veled. Azt is mondhatnám, hogy Leningrádban, a rideg kollégiumi körülmények között, ismerőseinknek köszönhetően, szellemi téren jóval otthonosabban éreztük magunkat, mint a magyarországi közömbös, „rendezett” világban, alkalmazkodó egyetemista társainkkal. Voltak hajnalig tartó beszélgetések, versolvasások, szenvedélyes viták, ivászatok - megtapasztaltuk az emberi feltárulkozásnak azt a fokát, amely csak akkor következik be, amikor az embernek nincs mit vesztenie, hiszen nincs értelme az alakoskodásnak, mivel élete úgyse fordul jobbra. S közben megismerkedtünk az igazi orosz irodalommal, azzal, amit elhallgattak a szovjet egyetemeken (itt kell megjegyeznem, hogy Magyarországon akkoriban Ahmatovát, Mandelstamot, Pilnyakot, Bábelt — Pista szakdolgozatát Bábelből írta - már tanították, így kialakult az a furcsa helyzet, hogy a magyar egyetemisták jobban ismerték az orosz irodalmat, mint a szovjetunióbeliek). Baka István is Leningrádban kapott először gépiratos, „szamizdat” Brodszkij-verseket, tiltott Mandelstamot és Paszternákot. Leningrádban életreszóló barátságok születtek, s számunkra ezáltal mindannak, ami az orosz kultúrához tartozott, emberi hitele lett. Pista a leningrádi részképzés alatt próbálkozott először műfordítással.«

Baka költészetében az orosz kulturális kód az „életrajzi” meghatározottságon kívül, igazából — vagyis poétikai szinten — a műfordításokkal kezd működésbe lépni. E szempontból a leginkább meghatározóak voltak számára Viktor Szosznora, Arsze- nyij Tarkovszkij, Vlagyiszlav Hodaszevics és Joszif Brodszkij versei. Az sem elhanyagolható tény az adott esetben, hogy e kötetek verseit Baka maga válogatta. Bár rendkívül magas színvonalon fordította Mandelstamot, Paszternákot, Cvetajevát, Gumiljovot, Blokot, Bunyint, Tyutcsevet és Puskint, az ő költészetük „grammatikája” lényegesen nem hatott saját verseire. Mandelstam és Paszternák költészetének képi világát nem érezte közel magához, Bunyint túlságosam hideg költőnek tartotta, Cvetajevának, Gumiljóvnak, illetve Jeszenyinnek pedig inkább a sorsvonala (az erőszakos halál, öngyilkosság) ragadta meg. Az Orosz triptichon-han e három költő sorsa az egyént semmibe vevő „Orosz História” végzetességét testesíti meg, s mint szerepvers, a halálraítélt költő groteszk számvetése a köznapiságban felőrlődő élettel, a gonosz anyagi világgal; Baka versében azonban nincs az ő költészetükre való egyetlen képi utalás vagy közvetett idézetnek felfogható rész sem. Alekszandr Biok verseit élete utolsó évében fordította, meglehet, ha a Baka által többször megszólí66