Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - A zene szolgálatában, a költészet vonzásában (A kilencven esztendős Farkas Ferenccel beszélget Ittzés Mihály)
menyre emlékezve, jobbára ismét helyi erőkkel szólalt meg koncertszerűén e barokk remekmű Erdei Péter vezényletével.- Örülük, hogy megemlékeztek erről a valóban korszakos jelentőségű eseményről!-A kecskeméti kapcsolatokról szólva, meg kell emlékeznünk Kodály Zoltánról is. Bár Tanár úr Siklós és Weiner Leó, majd Rómában Respighi növendéke volt zene- szerzéből, mégis úgy tudom közeli kapcsolatban volt Kodállyal.-Valóban így volt. Kodály sokszor eljött új darabjaimnak a bemutatójára. A maga szűkszavú módján néha még dicséretet is kaptam tőle, amire nagyon büszke vagyok. Szólnom kell még egy hozzá kapcsolódó kompozícióról is. Amikor volt növendékei nyolcvanadik születésnapjára az I. vonósnégyes egyik témájára variációkat írtak, én szerkesztettem egybe a darabot, mert 23 tételt valahogy láncra kellett fűzni. Valaki szóvá tette Kodálynak, hogy miért én szerkesztem a köszöntő zenét, hisz nem is voltam az ő tanítványa, akkor ő azt felelte, hogy nem baj, legalább pártatlan személy a zeneszerző-szerkesztő. Nagyon szép esemény volt: a Rádió stúdiójában adtuk át a kéziratot, amikor meg is szólalt a tanítványok alkotása Kodály tiszteletére, s aztán nyomtatásban is megjelent. Általánosságban is elmondhatom, hogy mindig az volt az érzésem, hogy figyelemmel kísérte működésemet, s hogy úgy mondjam, nem volt féltékeny a más tanítványára, hajói sikerült dolgokat hallott tőle.- Tanár úr néhány kisebb Kodály-mű utóéletéhez is hozzájárult azzal, hogy kéziratban maradt darabokat kellő szerkesztői kritikával kiadhatóvá illetve megszólal- tathatóvá formált. S ha jól tudom, Tanár úr karmester fia készített is ilyen Kodály- művekről felvételt.- Igen, így volt. A vértanúk sírján című zene- és énekkari kompozíció az egyik. Bizony azt lehet mondani, nagyon vázlatosan maradt fenn. Például a karpartitura, mely az Ének Szent István királyhoz című vegyeskari művön alapul, csak be volt ragasztva. Aztán rengeteg utalás volt a darab párhuzamos helyeire: ritmusok, amelyek nem kvadráltak egymással az énekkar és a zenekar között. Az igazat megvallva csodálom, hogy egy olyan alapos és precíz ember, amilyennek Kodályt ismertük, miért nem törődött jobban a kidolgozással, a kézirat áttekinthető formájával. Talán nem igazán szerette e művét, vagy inkább nagyon sietősen kellett dolgoznia az 1945-ben készült kompzíción? Kodály halála után én rendeztem sajtó alá és a bemutatónak számító felvételt András fiam vezényelte. Foglalkoztam a szintén kéziratban maradt Magyar rondó című művel és egy kis Gavotte-tál is. Az utóbbi nem jelentékeny darab. Valószínűleg pedagógiai célzattal írta, amint egyébként is sok művet írt a fiataloknak. Őszintén szólva én nem bántam volna, ha legalább ezek egy része helyett nagyobb kompozíciókat ír, ha megajándékoz bennünket a Te Deumhoz vagy a Psalmus Hungaricushoz méltó művekkel. Egyébként ez utóbbival is hű maradt szülővárosához Kecskeméti Vég Mihály költő személyén keresztül. Mindkét említett mű valóban mérce, olyan reprezentatív, kiemelkedő alkotása, amihez fogható nincs. 1923-ban a Psalmus bemutatóján ott voltam a pesti Vígadóban. Ferencsik Jánossal együtt ültünk, és bizony elragad- tatottságunkban vörösre tapsoltuk a tenyerünket. Hatalmas siker volt!-Apedagógiáról szólva egy másik szempontot is meg kell említenünk: Kodályt kivéve nem volt még egy olyan nagyhatású zeneszerzés professzora a budapesti Zene- akadémiának, mint Farkas Ferenc. Osztályaiból került ki a mai idősebb és középső generáció számos nemzetközi hírű-rangú komponistája. A gyakorló zeneszerzés tanár számára mi volt fontosabb, ha tanítványai darabjaiban a saját műveinek hatását fedezte fel, vagy az, hogy a mesterség titkait elsajátíttassa a növendékekkel, hogy aztán megtalálják szabadon a maguk zeneszerzői nyelvét? 66
