Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Fried István: A transzközép keresés lírikusai (Fiatal erdélyi költők) (László Noémi: Nonó; Fekete Vince: Parázskönyv; Sántha Attila: Münchhausen báró csodálatos versei; Orbán János Dénes: Hümériáda)
nik. Ez egyben kritika is, olyan értelemben, hogy egy még meg nem írt irodalomtörténet (vagy verstörténés) sejlik föl. Előbb Fekete Vince Szerelem című versével példázom, hogy az előd poétára utalás miként válhat a groteszk eszközévé: olya- ténképpen, hogy a filozofikus előszöveg többes száma az intimitásról árulkodó egyes számba, a jelen idő múlt időbe helyeződik át, írásból-írásvágy lesz (már a cím inten- cionálja), az előszöveg egyetemes horizontja nyelvi játék perspektívájára szűkül: „Három konyak, s két üveg vörösbor után verset írtunk. 0 fogta ceruzám.” Orbán János Dénes „lapszélversei”-ben Berzsenyitől József Attiláig teijedően gondolja újra a magyar irodalmat, rövidebb-valamivel-hosszabb versekben kiragadva egy-egy túlontúl ismert motívumot, nem kanonizációs, hanem saját költészetet teremtő gesztussal írja szét előszövegeit, próbálja ki a maga változatát: A létra alján állok sanda lesben, várom az intést, mely célhoz vezet. A hazug álmok fanyar jegy szedője megvizsgálja s eltépi telkemet. Sántha Attila Morgensternnel játszik verset. A hal éji dala amúgy is a német nyelvű nonszensz líra reprezentánsa, az eredeti, a Goethe-vers utolsó mondata után kezdi a maga változatát, a Ruhest du auch-ot követő kozmikus csöndet váltja át a költészet néma hangzóira, a versláb-jelölésre. Sántha Attila úgy formál Morgenstern leleményéből (anti-(politikai „verset”, hogy a közeli múlt nem-irodalmi emlékezetével hozza kapcsolatba, már címadásával: Ellenzéki éji éneke. Az ábra azonos, azonban zárójelbe tett három pontok lelhetők a verslábak helyett — meg egy lábjegyzet, amely a zárójelek magyarázatát is megadja: „Megj.: Nyilvánvaló, hogy a költő részesedni akar Morgenstern dicsőségéből, éppen ezért azt sem hallgathatja el, hogy ez a legbörtönmélyebb magyar költemény.” (A „legbörtönmélyebb” mint esztétikai minősítés irigységet ébreszthetne a budapesti kávéházi asztalok mellett, ha még volnának olyanok.) Az azonban méltánytalanság volna részemről, ha a három i§ú poétáról azt a látszatot kelteném, hogy mintegy vulgárisabb változatát adják Kovács András Ferenc mívesen kidolgozott világlírájának. Mint útjukat egyengető, saját ösvényüket kereső poéták, ők sem állhatnak ellen a magyar (és nemcsak a magyar) irodalomra jellemző költészetteremtő módszernek, idegen tájakról, más költői világokból anyagot gyűjtve teremtenek reflexív lírát, sokarcúságukat utalásrendszer révén mutatják meg, miközben még a mívességet is köznapisággal, provokatívan obszcén fordulatokkal egyensúlyozzák. Mindazonáltal csoportos jelentkezésük sem akadálya a saját, egyedi hangú hangulató líráért folytatott küzdelemnek. így mindenképpen célszerű lehet, ha külön-külön is szólok róluk. 84
