Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Fried István: A transzközép keresés lírikusai (Fiatal erdélyi költők) (László Noémi: Nonó; Fekete Vince: Parázskönyv; Sántha Attila: Münchhausen báró csodálatos versei; Orbán János Dénes: Hümériáda)
ák szellemiségével, amely csapdába vezethette szerzőjét: biográfiát párosított műelemzéssel, hol az egyiknek, hol a másiknak kárára. A Szilágyi-monográfia költészetrajzot adott, pályaképet olyaténképpen, hogy a versek, a kötetek egymásra-egymás- ba épülése mentén készült. Cs. Gyímesi Éva a kolozsvári egyetem magyar irodalmi tanszékén közvetíthette az irodalomelmélet magyar, román, angol és francia változásait hallgatóinak, akik így alaposabb elméleti képzésben részesülhettek, s a hagyományos irodalomfelfogásokkal szemben megismerhették a nem bizonyosan jobb, de bizonyosan más (többnyire mégis jobb) irodalomfelfogásokat is. Az a pluralizmus-igény, amely Cs. Gyímesi Éva cikkeiből, könyveiből kiolvasható volt, lassan- lassan szélesebb hullámokat vert, és segített oldani az egyoldalúan filológiai, illetőleg a nem kevésbé egyoldalúan szociológiai költészet-szövegszemléletet. Nem utolsósorban azt szükséges megemlítenem, hogy a kisebbségi-nemzetiségi önmetaforák (vö. Olasz Sándor cikkét: Tiszatáj 1996/1. sz.) szerkezetét világította át Gyöngy és homok című kötetében. A két háború között leírt önmeghatározások nemcsak az utódállamok polgáraivá kényszerülő magyarságának magatartását voltak hivatva jelezni (kisebbségi géniusz, felvidéki szellem, transzilvánizmus stb.), hanem irodalomtörténészek az irodalomban is ennek kifejeződését keresték és értékelték. Aligha vitatható ezek jelentősége a trianoni békeszerződést követő évek tanácstalanságában, eszmei zűrzavarában; a magyarság helyzettudatának körvonalazódását segítették ezek az emblémák. Népszerűvé tette őket képiségük, az elhivatottság-érzés szinte természetes heroizálódása (mint az „ahogy lehet” esetében), kiváltképpen Aprily Lajosnak főleg az 1920-as és részben későbbi években írott versei foglalták allegóriákba a (történelmi? politikai?) árral szemben legalább morális győzelmet arató vállalások remélt sikerét: a perzsa tél hadát rohamra gyúlva ott lenn legyőzte a görög tavasz. (...) [az] első ünnep-herold forró szívét a rengetegbe dobta sistergő csóva-módra: Győzelem. (Marathon) S mire kipirkad fenn a hajnal s vörös fény gyúl a fenyvesen, az érhez zúgón, szirten által megérkezünk győzelmesen. (Pisztrángok kara) Erős hitet, hogy hattyúidnak ajkán sokára csendül még a hattyúdal - s a szellem elrendeltetése: élet, feltámadás és örök diadal! (A Fejedelemhez) Az 1930-as években Reményik Sándor programversei fogalmazták meg a helytállás imperativusát; s a két költő, hozászámíthatjuk a ma kevesebbet emlegetett Tompa Lászlót, kialakították azt a szó- és képkincset, amely az erdélyi magyar irodalomtudat emblémáiként mintegy alapjául szolgált az elméleti, a kisebbségi helyzettudatot erősítő gondolkodásnak. A transzszilvánizmus kritikáját transzszilván alapról Cs. Gyímesi Éva végezte el, a leginkább oly módon, hogy az egyszínű-egysíkú, valójában kizárólagosságra törő nézetrendszer helyébe a pluralizmust elismerő, a sokszínűséget lehetővé tévő, a változatok jogát beiktató magatartást és szemléletet igényelte, nyitottságot és korszerűséget, a múltsóvárgás és a rekonstrukció illú78
