Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Kántor Lajos: Költői dialógusok a természettel
Kántor Lajos Költői dialógusok a természettel JL jLét piros bivaly a magasra rakott szalmásszekér előtt. Az egyik be van fogva a járomba, a másik, tőle jobbra, mintha szélhámos volna, azaz lógós. Igaz, ezt csak a lóra mondják. Márpedig aki a képet festette (1962-ben), pontosan tudja, mit mibe és hogyan fognak be Tordaszentlászlón, Kalotaszeg és Aranyosszék találkozásánál. Efféle szélhámossággal tehát nem lehet vádolni őt, még akkor sem, ha zenetanár létére a festőállvány elé áll szülőfalujában - és piros bivalyokat varázsol olajfestékkel a rajzlapra, zöld mezőben, szalmasárga nagy folt elé. Negyedszázad távolából mérlegelve Györkös Mányi Albert - szerencsére megőrzött — tehetségpróbáló festményét (a bivalyos képet közvetlenül, talán csak pár órával, egyetlen nappal megelőző virágcsendéletnek, a statisztikailag No. 1-nek ugyanis nyoma veszett), érteni véljük a korai és mindmáig tartó lelkesedést, amely kísérletét, főképpen annak szokatlan eredményét fogadta. A Piros bivalyok egy gazdag, széles körben figyelmet keltő festői pálya elindítója lett — érdemes hát mai szemmel újranéznünk e késő-korai Györkös-festményt. Aki semmit nem tud születési körülményeiről, nyugodtan mondhatja: rafinált munka. A türkiszes háttér (némileg már „fejlesztett”, tulajdonképpen nem is minősíthető monokrómnak) reális, de a látomást lehetővé tevő keretet biztosít az önmagában véve nem túl eredeti témának. Petőfi „négyökrös szekere” (1845-ben) forradalmi újdonságnak számított a költészetben, a falusi hangulatot szívesen idéző, több-kevesebb tehetséggel megáldott piktorok viszont az utóbbi néhány évszázad alatt annyira hozzászoktatták az ilyesmihez a nézőt, hogy jóideje egy ökrös vagy akár bivalyos szekértől nemigen hatódunk meg. Ha azonban a bivaly piros - felháborodunk. (Nem az, persze, aki már látott Chagallt vagy Matisse-t.) Nos, biztosak lehetünk abban, hogy Györkös Mányi senkit sem akart megbotránkoztatni, nem avantgárd düh munkált bene - egyszerűen a szíve szerint festette azokat a bivalyokat cinóberben. Hogy miért került az egyik állat távolabb a járomtól? Talán fordítani akarná a képbe bele nem komponált ember a szekeret? Vagy itatni viszik a jobb oldali bivalyt? Azt hiszem, ezek csak utólagos magyarázatok. Ha túl közel - természetes közeibe - kerültek volna egymáshoz, piros a pirosba olvad, a tér érzékeltetésére csak így, a három színnel jelzett formaelemek elválasztása révén vállalkozhatott a kezébe először ecsetet vevő negyvenéves férfi. A lényeg viszont az, hogy az egyik bivalynak a járomból való kiengedésével s a kép előterébe hozásával kiegyensúlyozottá vált a kompozíció - megszületett a külső szemlélő számára is élvezhető kép: nem csupán Kalotaszeg és Aranyosszék, hanem a hagyományos zsáner és az avantgárd művészet határán. Közel tíz évi - a cenzúrától a szerzőre és könyvére parancsolt - várakozás után jelenik meg a Krrterionnál Kántor Lajos monográfiája az írók festőjének nevezett erdélyi Györkös Mányi Albetró'l. Györkös már nem érhette meg a kötet megjelenését, amelyből itt az első fejezet olvasható. 72
