Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidarium II. (IV. rész - fordította Szenyán Erzsébet)
Az abszolút szabadság veszélyes. A szabadság erkölcsi alapelvek nélkül, munkamorál és kötelességtudat nélkül, tolerancia és törvénytisztelet nélkül, a másik ember iránt tanúsított természetes jóindulat nélkül pusztító erővé válhat. A szegényekhez ma mindenütt kelletlenül, negatívan viszonyulnak. Világunkban, amelyben a harc, a verseny, a hajsza ural mindent, a szegény ember a vesztes, az eltaposott, az, aki kiesett a versenyből. A szegény tűnjön el a szemünk elől! Egyébként maga a szegény is lenézi a másik nincstelent. Saját karikatúráját, saját vereségét látja ugyanis benne, saját magát — rosszabb kiadásban. Napjainkban az újdonság kiszorítja a minőséget. Ma nem azt kérdezik, hogy valami jó-e, hanem azt, hogy új-e. A véleménykülönbségek, amelyek néha nyílt, sőt, véres konfliktusokká válhatnak, egyáltalán nem biztos, hogy eltérő, ellentétes érdekek kifejezői. Kialakulásuknak más okai lehetnek, következhetnak akár abból is, hogy —- egy vita során felmerülő érzelmeink a vita elhúzódása közben felerősödnek, s eljutnak egészen a point of no return-ig;- a nyelvi pontatlanság miatt másként határozzuk meg, másként értelmezzük ugyanazokat a fogalmakat, terminusokat /„ha ketten beszélnek ugyanarról, az nem ugyanaz”);- saját nézeteinkben is akkora a kavarodás, hogy azokat még a magunk számára sem tudjuk világosan, érthetően megfogalmazni. Nem feltétlenül a megfontolt, gyilkos szándékok, hanem a fejünkben uralkodó közönséges zűrzavar, káosz, összevisszaság válhat gyakran nagy szerencsétlenségek, esetleg bűntettek forrásává. Egy amerikai pszichiáter, a nagyszerű Awakening című könyv szerzője, Thomas Szász szerint a bűnbakkreálás, majd a bűnbakkal történő leszámolás az emberi természet velejárója. így keres minden csoport menedéket a dezintegráció elől. A társadalom megtisztítja magát azzal, hogy félelmeit és konfliktusait egy misztikus képre (bűnbakra) vetíti. Azt, ami legszemélyesebb ügyeinkben a legfontosabb - titokban tartjuk. Első ösztönös reflexünk mindig ez: eltitkolni. Aztán, még ha előbányászunk is belőle valamit, ez már nehéz, néha fájdalmas folyamat. Leggyakrabban a sírba visszük magunkkal ezeket a titkokat. Ezért aztán a temetőben a halottaknak nemcsak a testük van eltemetve, hanem legnagyobb, legmélyebb és gyakran legborzalmasabb titkaik is. Azok az igazságok, amelyeket egy emberről megtudhatunk, a jéghegynek csupán a csúcsát jelentik. A leglényegesebb igazságok elérhetetlenek számunkra. Godfried Ben verse jutott eszembe egy alkalommal, amikor Philadelphiából az egyik városkörnyéki farmra utaztunk. (A vers egy bűzös kórteremről szól, amely tele van hasrákban szenvedő betegekkel.) Az autót, amelyen a farmra utaztunk, egy idősebb amerikai nyugdíjas, Dick vezette. Hátul a felesége ült — apró, összegörnyedt, ősz asszony. Néhány hónappal korábban megoperálták rákos végbelét. A rákos daganattal együtt eltávolították a végbélzáró izmot is. Az autót betöltő bűz elviselhetetlen volt. Az utazás pedig nagyon súlyos, bénító tapasztalat. Többször is ott tartottam, megkérem Dicket, álljunk le, hogy egy kis levegőt szívhassak, mert hánynom kellett, de minden erőmet összeszedve uralkodtam magamon, úgy gondoltam ugyanis, hogy nagy tapintatlanságot követnék el, hogy megbántanám útitársaimat. 55
