Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidarium II. (IV. rész - fordította Szenyán Erzsébet)
Utazás közben tudatosult bennem, hogy milyen szörnyű dolgok zajlanak benn, a testünkben. Milyen visszataszító vegyi üzemet hordozunk belső szerveinkben. Milyen förtelmes szennycsatornában csordogálnak életfolyamataink! S ha mindehhez hozzáadjuk lelki alvilágunk összes borzalmát, összes mániánkat, őrületünket, fóbiánkat, eszelősségünket, ahogy azokat de Sade, Dosztojevszkij, Freud és Celine is megírta?! Az összes szadizmust, kegyetlenséget és ferde hajlamot! Brr! Egyedüllét és magányosság. A két állapot (helyzet) között lényeges, alapvető különbség van. Az egyedüllét lehet kívánatos állapot, amely kedvez a koncentrálásnak, alkotásnak, önvizsgálatnak, bensőnk feltárásának. Más a helyzet a magányossággal. Ezt kínszenvedésként, sőt, fájdalomként, megalázásként, félretaszítottságként éljük meg. Az egyedüllétet magunk választjuk, törekszünk rá, keressük, a magányosság ezzel szemben kényszerállapot (még akkor is, ha magunk idézzük elő), amely kínoz, elkeserít, frusztrál és pusztít minket. A.B.: — Sosem vagyok magányos, amikor egyedül vagyok. Igazi magányt csak emberek között érzek. A magány azt jelenti, hogy nem tudunk másokhoz eljutni, nem tudunk velük egyesülni. Mindannyiunk élete mások jelenlétén nyugszik. Csak a közösen megélt élet adja ugyanis azt az érzést, hogy az élet nagyon fontos. A többiek élő, mozgó tükrök, ezekben látjuk, hogy létezünk. Azzal, hogy vannak, dinamikussá teszik jelenlétünket a világban, igazolják ezt a jelenlétet. Nélkülük olyan pusztaságban mozognánk, amelyben létünk önmagunk számára is kétségbe vonható, megkérdőjelezhető volna. 1992. április 6. A társadalmak könnyebben szervezik meg magukat az erőszakos, hirtelen halállal szemben, mint a lassú, alig látható halállal szemben. Lehet, hogy ez a képzeleten múlik, de az is közrejátszik benne, hogy a hirtelen bekövetkező, gyakran vértől csöpögő halál olyasvalami, ami ellentmond a természet rendjének, s így könnyebb vele szembeszállni, könnyebb legyőzni. Ami meghatározhatatlan, talán az a legfontosabb. Edward Thorndike amerikai pszichológus (1874-1949) megfogalmazta a tanulás egyik alaptörvényét: a siker erősíti a viselkedés meghatározott formáját. Ugyanezt mondja B. F. Skinner: a siker bizonyos viselkedés megismétlésének irányába hat. Ha bizonyosságot szerzünk, és ez Isten nélkül való bizonyosság, akkor bűntény elkövetésére is képesek lehetünk. Igazságnak leginkább azt az igazságot tartjuk, amelynek igaz voltáról meg vagyunk győződve, s nem azt, amelyik legközelebb áll a valósághoz. Miért van az, hogy az optimista gyakran sekélyesebb embernek, a pesszimista meg mélyebb embernek tűnik fel? Csak nem arról van szó, hogy biztosra vesszük, hogy az élet lényegében, természetében, legmélyebb belsejében kizárólag az immanens, strukturális, eltávolíthatatlan Rossz, a tagadás, a vereség uralkodik? De hiszen ha ez így volna, az élet nem létezhetne, mert az élet teremtés is, s mint ilyen, alapvetően pozitív, optimista dolog. (Folytatjuk) Fordította: Szenyán Erzsébet 56