Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Fodor András: Naplójegyzetek 1977-ből

V. 24. Kedd. Szentendre

Különféle szellemi emberek, művészek Noé bárkaszerű sereglésében veszünk részt. Autóbuszok szállítanak a művelődési házhoz, melyre találóan mondta Be- reczky: egy sufni és egy virágház keveréke. Csaknem kétszázan vagyunk. A különféle csoportok hellyel-közzel keverednek. Látok egy igazán csinos nőt, később derül ki, hogy Kodály Zoltánné. Cseres, Jovanovics, Szeberényi áll együtt. - Hernádi is kiformálódik - mondja Cseres és kiderül, hogy a Fodor csinált belőle embert. S csakugyan annyit ütötték? Elég csak arra emlékeztetnem, egy róla, a Magyar Nyelvőrben közölt tanulmányra, hogyan csapott vissza Jovánovics bosszuló cikke. (Jo- ván ezt persze már nem hallja meg.)

Lator mellé ülök le a színházteremben. Pozsgay beszéde kifejezetten kellemes. A nyugat-dunántúli tájszólás, a saját szótárból beszélés, meg a szempár szimpatikus nézése engem is meggyőz. (Merthogy másokat is. Még utóbb kormánypárti leszek — mondja később Illyés, amikor szomszédságába kerülök.) Első hozzászólóként a csinos, világos ruhás Keresztúry nyiltan megdicséri az előtte szólót, s szokott reformkori hévvel lendül bele szónoklatába. A sok beszéd persze fáraszt, igazából csak Hu- bayra, Boldizsárra, no meg Kodálynéra lehet figyelni. Az ifjú özvegy természetes közvetlenséggel, szinte megrendítő őszinteséggel, igen ügyesen beszél. Szokolay a nemzeti érzés, érzelmi nevelés meg az ízlésre oktatás hármas hiányát reklamálja, Boldizsár pedig a „néma nemzet” hazai tudósítóit, passzív újságíróit ostorozza. Mindenki nagyon hosszan beszél, olykor-olykor szundítani szeretnék.

A szünetben előbb Illéssel, aztán Petroviccsal beszélgetek. (Sárosi Bálint űzöttsé- géről igen tárgyilagosan, Emil legutóbbi interjújáról pedig részemről nagyon elismerően.)

Ebéd után már csak arra koncentrálok, hogy szabadulni tudjak, mert a tervezettnél sokkal hosszabb lesz a számadás. Vígh Tamáshoz csatlakozom, így a képzőművészek buszával megszökhetem. V. T. sokat öregedett. Sárosi szavával is „huttyadt” lett egy kicsit, de megejtő szépen beszél, amikor óbudai gyerekkora színtereit fölidézi.

Hernádi mondja később telefonon: sikerült rábírnia Kardos Györgyöt, mondjon végre boldogító igent Csányi László Szekszárdi Napló című kötetére.

V. 25. Szerda

Magánprogramjaim közt a legkellemetlenebb Tóth Bálinttal tárgyalni. Derék fiú, de reménytelen ügyben házal. Ma délután még Csoórit is meg akaija keresni a Költészet folyóirat ügyében, melynek ő és társasága (Ágh, Bella, Döbrentei, Marsall, Utassy) szerint kiszemelt szerkesztője én lehetnék. A jámbor mit sem tud arról, hogy lényegében már van ilyen folyóirat.,Árion” a címe, Somlyó György szerkeszti. Védekezésül kénytelen vagyok röviden elmondani virtuális szerkesztősködéseim történetét 1957-től mostanáig, hadd lássa, okom van viszolyogni minden ilyesmitől. Mondja, hogy Elveszett nemzedék címen cikket is akar írni Csoóriról és róluk. Van abban valami szomorúan szimpatikus, hogy Csoórit kivéve csak az alkohol szentségében egyesül ez a nemzedék.

Csűröst Andrásnál találom. Ma adta le végleg a Kortársaink kötetet. Hatvan oldalt húzott belőle. Főként az első fejezet, a műfordításról szóló rész lett ösztövérebb, de jó könyv lesz ez így is: csak úgy süt belőle a kompetencia.

21