Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Szántó R. Tibor: Értés és megértés (Vekerdi László: Tudás és tudomány)
engedjünk más tudásrendszereket is gyermekeink, s a magunk közelébe. Hogy tudjuk, hogy ha beteg az ember, akkor esetleg a mezőre is mehet orvosságért, nemcsak a patikába. Ehhez persze azt a „mezei tudást” el is kell sajátítania, amit csak úgy tud, ha szabadon választhat: kémiát tanul-e vagy fuvesmesterséget. De legalább az „is” lehetősége adassék meg neki. A politikai- és vallásszabadság mellé a tudásszabadság is! Ne csak a politikában legyünk „pluralisták”. Ne csak a vallási-etnikai másságot toleráljuk. A tudásbelit is. A gondolkodásbelit. Mert valóban, sok út vezet Rómába. És máshová is. (551) S nem kell mindenkinek feltétlenül Rómába mennie... Szereljük hát le azokat a fránya kötelező haladási irány táblákat! Az én olvasatomban ez a feyerabendi intenció. S ez az, amit Vekerdi a nyugati típusú tudományhoz ragaszkodva, úgy tűnik, nem akar, nem tud szívébe engedni. Mert foglalt már ott minden pitvar. Igen, a szocializáció. Az értelmi felnövés időszakában töltődnek be a helyek, s azután már igen nehezen cserélődnek a lakók, az eszmék, emberek. A szemlélet. Ez az, ami nemigen változik. Hiába jönnek új meg új lexikonok. (Mellesleg e mechanizmus egyes működési sajátságait is a Fleck-Kuhn-Feye- rabend-írta, s - ihlette munkák tárták fel... A „gondolkodási stílus”, a „paradigma”, a „világkép”.) Ne legyünk persze azért igazságtalanok. Könnyű most, 10-20 év múltán, s a relativista-pluralista irányzat erősödése közepette (s foként már abba szocializálódva) „okosnak lenni”. A kötet végére már Vekerdi is enyhülni látszik, a zárótanulmányban mindkét fenti irányzat szükségességéről, egyfajta konvergenciájukról beszél. (551) De a kötet egésze, s itt most mégiscsak erről van szó, inkább a Popper-Lakatos féle (ha tetszik „pozitivista”, vagy „whiggish”13 vonulathoz áll közelebb. Különösen kitűnik ez az elfogultságba hajló elkötelezettség,-amikor a „mágia”, az „okkult”, az „áltudományok” kerülnek szóba a kötetben.14 S itt bizony egy kalap alá kerül minden. Minden, ami ugyan valamiféle tudás, de nem tudomány. Asztrológia, grafológia, ,jógamisztika”(449) és varázsvessző, „akupunktúrások” és „csodacsep- pes rákgyógyítók”. (482) „Üres szemfényvesztés” (450) az egész. Szemfényvesztés? Dehát a misztika, a jóga, az akupunktúra talán nem a „felvillanó-felszabadító emberi értelem”(451) termékei? Dehogynem. Mindegyik az. Tudás. Az embernek a világ dolgaihoz, jelenségeihez fűződő kognitív viszonyterméke. Ha nem tudományos is. Az „áltudomány” egyébiránt a bizony nagyon is kizárólagosságra törekvő tudomány elhatároló kategóriája. A tudomány címkézi fel a rivális tudásrendszereket, pejorative, hogy a maga kiválósága rögtön szembetűnjék. Pedig, pedig... A vicc az, hogy ezen „áltudományok” nem kis része - tudományosan is! - ellenőrizhető (s így: cáfolható...), amit ugyebár a tudomány - a realista vonulat - saját megkülönböztető jegyeként hangsúlyoz. Vekerdi is ezt teszi. (499-502) Nem tudom, ő maga próbálta-e az áltudományok hamar elpukkanó léggömjei(499) közül pl. a néhány ezer éves akupunktúrát, mert hogy több helyütt is nem éppen dícsérőleg említi. Én nem pró13 A kifejezés Herbert Butterfieldtó'l származik (The Whig Interpretation of History), s a kötet zárótanulmányában A. Cunnigham és P. Williams 1993-as tanulmányából idéz Vekerdi egy erre vonatkozó részt is. (558-559) Néhány lappal odébb pedig kicsit ironizálva fordítja magára e „diadalmas-progresszivista" (559, Cunnigham-Williams) jelzó't. (563) 14 Lásd különösen „Az okkult igézetében” [1988], és „A tudomány hasznáról” [1990] című írásokat. 67
