Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Szántó R. Tibor: Értés és megértés (Vekerdi László: Tudás és tudomány)

ba-akarásunk hevületében bizony jó volna nem elfeledkezni. De lássuk most a címadó gondolatkört!

Tudás és tudomány

Nemcsak gondolatilag, de teljedelem tekintetében is jelentős helyet foglal el a kötetben az 1971-ben még „új filozófiai divat”-nak (77) titulált tudományelmélet. Sok tanulmányában foglalkozik Vekerdi Popper, Lakatos, Kuhn, Feyerabend, s követő- ik-bírálóik nézeteivel. Alapvetően persze csupán két nézetrendszer csatározásairól van itt szó, egy inkább realista-racionalista Popper-Lakatos, és egy inkább relativis- ta-„irracionális” (Fleck)xl-Kuhn-Feyerabend vonulatról. Még az 1994-ben írt zárótanulmány is - mely tulajdonképp egy gazdag recenziófüzérnek tekinthető - e két vonulat egy-egy újabb művét választja kiindulási pontul. S valóban, az ilyesfajta kérdésekkel foglalkozók között itt húzódik valamiféle vízválasztó. Vekerdi írásaiban általában inkább a Popper-Lakatos iránnyal szimpatizál, noha eleinte Kuhn és Feyerabend munkáit is kiegyensúlyozottan méltatva ismerteti.11 12 Később azonban erősebbé válik a realista-racionalista hang, s a „szellemes tudományfilozófus Paul Feyerabend”(123) „filozófiájának legfőbb relevanciájáéból (292) „szemellenzős ... metodikai anarchizmus” (355) és „tudományelméleti cinizmus” (460) lesz, a vízválasztón túl készült könyv pedig - ugyan „a történetet pompásan elmeséli”, de a már idézett - „csapnivalóan hamis szemlélet alapján íródott”. (485-486)

Pedig ez az irányzat, s benne Feyerabend Against Methodja, azt hiszem, mégiscsak fontos és nagyon sokan olvasatlanul-cimkézve - ez nyilván nem Vekerdire vonatkozik - félreértik. Feyerabend könyve nem általában a módszer ellen szól, nem ,,módszerellenes”(288) — s ennyiben címe félrevezető, rossz -, hanem bármely módszer kizárólagossági igényét vitatja. Egyetlen módszer sem lehet a módszer, de ez nem módszemélküliséget jelent: bármely (any...) módszer választható (adódhat), a vizsgálódó személy, az adott probléma, a történeti háttér, a társas környezet stb. stb., azaz a mindenkori szélesebb kontextus függvényében. Általánosabban - s az én olvasatomban ez Feyerabend maradandó üzenete - pedig azt kell mondjuk: e szabad választás a módszercsaládok, megismerési rendszerek között is fenn kell álljon! Igen. Ismerjünk, ismerhessünk meg különböző tudásrendszereket, s magunk dönthessük el, melyiket, s mennyire használjuk, alkalmazzuk saját döntési lehetőségeink határain belül. S ez nem azt jelenti, hogy akkor nosza félre az iskolákkal, tantervekkel, az egész tudománnyal. Nem. Csak tegyük a helyére a tudományt, s

11 Fleck azért szerepel itt zárójelben, mert Vekerdi nem igazán figyelt fel könyvére, csak a kötet zárótanulmányában említi. Pedig, azt hiszem, ennél többet érdemelt volna. A Fleck munkáját ismerők szemében Kuhn jelentó'sége bizony jócskán - s joggal - megcsappan... Egy történész pedig igenis ássa elő nekünk Flecket, s másokat kevésbé ismerteket, ismeretleneket is, ne csak az éppen futó szerzőket és munkákat mutassa be. (Lásd: L. Fleck [1935]: Entstehung und Entwicklung einer wissenschaftlichen Tatsache. Suhrkamp, 1993.; illetve: Genesis and Development of a Scientific Fact. Univ. of Chicago Press, 1979. Ismertetése: Szántó R. T.: „Egy kelet-európai pionír.” Valóság 1991/4. 84-93.)

12 Lásd pl. az 1971-es „Kritika és tudományelmélet” és az 1973-as „Ikarosz, avagy a tudomány fejlődésvonalai” című tanulmányok, Kuhn- illetve az 1980-as „A »falszifikációs módszertől» a »módszeres módszertelenségig»” Feyerabend-képét. (79-80,122-123, 288-292)

66