Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Mátyás István: El nem éghető könyveket… (Bisztray Ádám: Vakító sirályok)
as évek elejéről A magyar nemzet sérelmei című, közkézen forgó kéziratot is, amely szintén tizenkét pontban foglalta össze a nemesi sérelmek megszüntetését célzó követeléseket. Lukácsy szívéhez Petőfi és a márciusi ifjak állnak legközelebb. Nem annyira a lelkes hang ennek a bizonyítéka, mint inkább a róluk felhalmozott ismeret. Nem mernék állást foglalni abban a vitában, amelyet Pándi Pállal, Fekete Sándorral folytatott Petőfi világnézetéről, abban azonban bizonyos vagyok, hogy e vita jelentősen hozzájárult Petőfi eszmevilágának jobb megismeréséhez. Számos példát említhetnék a kötetből a közhiedelemmel szembefordulásra, a teljesebb igazság megmutatására. Álljon itt egyetlen: Szendrey Ignác méltatása. A „zord atyáról”, aki megtagadta a szülői áldást leányának Petőfivel között házasságától, az irodalomtörténetnek csak rossz szava volt. Lukácsy azonban elolvasta a Magyar Gazda című lapba írt cikkeit, s fölfedezte korszerű gondolkodását. A nemesek maradi gazdálkodásáról írt cikkeiből olyan szatirikus részleteket idézett, amelyek Petőfinek is tetszettek volna, ha ismeri őket. Arany János, amikor olvasni kezdte, a Faust gyönge utánzatának vélte Az ember tragédiáját. Később megváltoztatta véleményét, a „fausti bélyeg” azonban rajta ragadt Madách művén. Lukácsy - Greguss Ágost egy megjegyzése nyomán - Milton művével, Az elveszett paradicsommal tartja rokonítha- tónak a Tragédiát. Nem hatásról beszél, még kevésbé utánzásról, Milton műve magyarországi recepciójának tüzetes számbavételével azonban meggyőzően valószínűsíti, hogy Madách ismerhette, s Baróti Szabó Dávid latin közvetítéssel készült fordításából olyan részleteket idéz, amelyek ihletforrásul szolgálhattak neki. Régi bánatunk, hogy irodalmunkat valódi rangján alul jegyzik a világirodalomban. Kötetének záró tanulmányában múlt századi irodalmunkból (pontosabban első hat évtizedéből) két drámát (Csongor és Tünde, Az ember tragédiája), egy regényt (A karthausi), egy elbeszélő költeményt (Az apostol), tart Lukácsy világirodalmi rangúnak, továbbá Vörösmarty és Petőfi néhány költeményét, kiemelve közülük egyet-egyet (Gondolatok a könyvtárban, Világosságot!). Közös jellemzőjüknek látja, hogy az egyéni és társadalmi lét végső értelmét, célját keresik, hogy hőseik vívódásaik következtében az öngyilkosság küszöbére jutnak, végül, hogy e művek színtere nem hazai. A felsorolt művek körét lehetne bővíteni is, szűkíteni is, egyik vagy másik helyére talán mást is lehetne tenni, az azonban vitathatatlan, hogy mindegyik rászolgál a nemzeti irodalom körén túli figyelemre. Fölvethető azonban a kérdés, vajon nem épp a nemzeti jelleg, az összképet gazdagító külön szín kelthet-e nagyobb figyelmet, teremthet- e igazi világirodalmi rangot. El lehet gondolkodni azon is, hogy a Lukácsytól fölsorolt művek közül csaknem mindet jellemzi a végső kétségbeesésen, reményvesztésen túlmutató, túljuttató „és mégis” morál, amelyet Szerb Antal „a magyar eidos legsajátabb filozófiai mondanivalójának” nevezett. (Balassi Kiadó, 1995.) Orosz László El nem éghető könyveket... Bisztray Adám: Vakító sirályok Megkönnyítendő az olvasó és a recenzens dolgát Bisztray Ádám roppant tömören megírta újabb, Vakító sirályok című verseskötete elején, mit is találunk benne. (Már amennyire versekről előre elmondható.) így fogalmazott a kézirat nyomdába indulása előtt: „Vakító sirályok címmel tizenharmadik könyvem jelenik meg, de ma is az első kötet reménységével és kételyével várom. Három versciklust talál benne az olvasó. A Pohár a kövön holt és élő pályatársaimhoz szól - Szá- razág-Hegymagas az én szerelmetes tájaim földrajza - az Allegro barbaro versei jórészt történelmi és bibliai ihletésűek.” Párhuzamosan ír verset és prózát Bisztray Ádám, ám elsősorban mindenképp költő, mert kisregényeinek, elbeszéléseinek a hangja és szerkezete is általában lírai. Formailag rendkívül változatos verseiben pedig annyi a napjainkkal és holnapunkkal is szembenézni késztető - a múltunk ismerését eleve feltételező - gondolatiság, hogy nagyon odafigyelve, el-elgondolkodva, esetenként visszalapozva lehet és érdemes olvasni verseskönyveit. Imént idézett könyvbevezetőjében a minden emberben meglévő kettősség természetes összefüggésében használta a remény93
