Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Szántó R. Tibor: Értés és megértés (Vekerdi László: Tudás és tudomány)
lapítja, hogy az „általános műveltségi” kérdésekre adott átlagosan 25-30 %-os helyes válaszarány nem is olyan rossz. Szerinte a hiba inkább az „általános műveltség” eszméjében illetve eszményében van. Ennek dédelgetése helyett egységesebb a/ap műveltségre, az anyanyelvi igényességre kellene fektetnünk a hangsúlyt. S nem jelent megoldást Vekerdi szerint „a napjainkban divatba jövő »kreativ» szemlélet” sem, mert a „tanulók többsége valószínűleg épp oly kevéssé »kreativ», mint amilyen kevéssé »munkaszerető»”. (147) No, itt már vitatkoznék. A „munkaszeretéssel” is lehetne,9 a gyermeki kreativitás kétségbe vonásával azonban muszáj! A tanulók többsége igenis kreatív. Sőt. Talán minden egészséges gyermek kreatív! Zsolnai József pedagógiai munkássága révén pl. ma már jól tudjuk, hogy még egy halmozottan hátrányos helyzetű somogyi cigányfiúcskában is van annyi kreativitás, mely - kellő pedagógiai bábáskodás mellett - érvényesülhet, s akár a szélesebb família életmódjára is tartósan befolyásoló hatással bírhat! Gyermekeink lehetséges világok sokaságát álmodják-élik nap mint nap meg. A „fantáziáié”, rajzoló, gyurmázó, kivágó, játszó gyermek kreativitása többnyire - sajnos - éppen az iskola, az iskolák, a „tudáselsajátítás”, a felnőtt társadalom regularendszereinek agresszív átörökítése révén szorul mindegyre háttérbe, s halhat sok esetben el.10 A gyermekben (emberben) inherensen meglévő alkotási vágyat tehát nem íölébreszteni, ellenkezőleg, elaltatni nem szabad. Mert a „genuin alkotások”(147) nem a Principiával kezdődnek... Ami meg az „általános műveltség” kérdését illeti, hát abból én nem annyira a műveltséget, de sokkal inkább az „általánost” firtatnám... Mert a Föld-Hold távolságot, ha nem tudom, hát két perc alatt kikereshetem a lexikonból. Ám a humán (s még- csak zárójelben sem teszem mellé, hogy „-tudományos”!) szemlélet semmilyen lexikonból nem „kereshető ki”. S főleg nem két perc alatt... Márpedig erre nagyon is szükségünk van, szükségünk lenne. Mindennap. A közértben, a villamoson, a parlamentben, az orvosi rendelőben. Ha a melyik-gyógyszer-mire-jó mellett ebből is tanítanának egy kicsit az egyetemen, akkor talán nem mondaná nekem az orvos, hogy „én a maga szubjektív érzéseivel nem tudok mit kezdeni”. Ha a „hogyan?” mellett a „miért?” is fölvetődne a szigorlatokon, akkor tán tüntetgetni sem kéne különböző mérnöki konstrukciók ellen, itthon és másutt. S ha az ember szellemi anatómiája is tantárgy lenne, tán kevesebb fiatal holttest jutna századunk boncmestereinek... Ha ez a nem tudományosan tudó és értő szemlélet teret nyerne, akkor valószínűleg Ve- kerdinek sem kéne tisztességre, emberségre intenie. Tudósokat, minket. Ezzel azonban már a kötet kétségkívül legfontosabb problémacsomópontjához érkeztünk. Kiemelhető lenne persze még más fontos gondolat is a kötetből, s a sokféleségben rejlő erőé, melyekről az agymosáson uniformizálódó mekkvilág „fogyasztói látomásokkal és rémségekkel”(186) ékített-rondított díszletei közötti nagy Európá9 Közismert, hogy a napjainkban nálunk is honos munkanélküliség elviselésében az egzisztenciális ellehetetlenülés mellett igen komoly és nehezen kezelhető problémát jelent az érintett egyének számára a tengés-lengés, az értelmes munkatevékenység hiánya. 10 Gyermeki kreativitásunkból - különböző területeken és bizonyos mértékig - felnőtt korunkra is marad. Lásd pl. Moholy-Nagy László „mindenki tehetséges” elgondolását (Moholy-Nagy L.: A festéktől a fényig. Bukarest: Kriterion, 1979. 58-59), vagy Liska Tibor közgazdasági elméletét, melynek mélyrétegében szintén megtalálható ez az alapelv. Liska T.: „Kutatni kell, és akkor majd lesz tudomány”. (Interjú) In: Szántó R. T. - Zsolnai L. (szerk.): id. m. 141-142. 65
