Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - M. Fülöp Csilla: „A történetírás veszélyesebb, mint maga a történet...” (Gondolatok Márton László A nagyratörő című szomorújátékáról)

Az adott szituációban az elvont, ún. másodlagos jelentés megcáfolja az elsődlegest.

Remek példája az iróniát hordozó nyelvi humornak az a része, amelyikben A törött nádszál 4 színében Jósika Borsoló ítélőmestert faggatja perével kapcsolatban. Borsoló zavaros, kétértelmű, képzavarral „ékített” választ ad:

nem kell félned senkitől.

Ezt a pert agyonütni nem lehet: mint a békának, hét élete van, meglásd,jön még békára dér.

Ha most lefelé rohan a szekér, úgyis megáll, csak hajtsad jámborul, és ne félj,hogy az úton felborul/”

(292. o.)

Jósika és Zsigmond A törött nádszál egy jelenetében sakkjátszmára emlékeztető szópárbajban igyekeznek egymást bekeríteni. Jósika minden érve - mellyel látszólag Zsigmondot a fejedelmi székben marasztalja - a dicséret mellett magába foglalja a szemrehányást is. A bűnök és érdemek feszültsége iróniát hordoz:

Az irónia gyakran metaforákat teremt, míg máskor épp a metaforákba burkolózó, magukat elrejtő szándékokat, érdekeket leplezi le. Gyakoriak a Zsigmond férfiat- lanságára utaló metaforák:

„de nem teszi tehénné az üszőt!”

„Ha egy sárló kanca a világ,

úgy nem hiszem, hogy állani fogom.

Beletörik a bicskám - ”

(286. o.)

„Édes öcsém, sokat akar a szarka, csakhogy ahhoz farok is kellene”.

(80. o.)

Zsigmond jogállamiságról szóló fejtegetésében az érvelés logikája váratlanul átcsap a kiinduló állítás ellentétébe:

„Tudjuk, hogy ártatlan vagy, márpedig hazánk jogállam, ahol nem lehet senkit, aki ártatlan, perbe fogni: akit perbe fognak ártatlanul, az épp ezért bűnös kell, hogy legyen.

Aki ártatlan, az bűnös.”

(305. o.)

A sor folytatható...

A hazugságok és árulások állandó lelepleződése mellett újraépülnek a hűség, az őszinteség, az emberi méltóság majd újra lerombolandó bástyái. Márton felváltva teremti és rombolja a mítoszt. A történések valóság és látszat, hihetetlen és hihető, igaz és hamis, hűség és hűtlenség, otromba kisszerűség és „nagyszerűség” határán játszódnak. Az irónia, a szarkazmus funkciója a leleplezés; a pátoszé, hogy a pusztulásnak kisszerűsége ellenére méltósága legyen; a humoré a kiengesztelődés, hogy emberi léptékűvé szelídítse a Rosszat — szomorú játékká.

83