Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Molnár Tamás: Camus harmadik útja
Molnár Tamás Camus harmadik útja A JL JL harmincas években jelent meg Wilhelm Röpke „Harmadik út” című munkája, melynek a háború után lett nagy keletje, és döntően befolyásolta Adenauer és Erhardt gazdasági politikáját. Az amerikai új kapitalizmus berobbanása idejéig és a német sikerek láttán a Röpke-vonalnak nagy súlya volt az európai nemzetek eko- nómiájára, mint az a politika - sozialen Marktwirtschaft - amely középutat mutat a marxizmus és háború előtti kapitalizmus között - és azokat helyettesíteni hivatott. Az egész Európa azt hitte annak idején, hogy nemzeteinek mérsékletessége új irányt szab és a kontinenst minden ország és ideológia fölé emeli. Franciaország is a felvilágosodott mérsékletesség útján kívánt akkoriban elindulni, csakhogy inkább az etika területén és főleg irodalmában. Jean Cayrol, David Ro- usset, Marcel Aymé és mások azt hirdették 1945 után, hogy az új ember józan és, ha nem is keresztény, de krisztusi-humanista lesz, átvág az idelógiák bozótján, a tiszta emberit fogja megtestesíteni, de legalább képviselni. Tehát nem lesz tiszta esztéta elefántcsonttornyában, elveti a szélsőségeket és a politikát, zászlajára tűzi az úgynevezett „emberi értékeket”. André Malraux maga is kijelentette az UNESCO előtt (1948), hogy a „század vagy szellemi (sprituel) lesz vagy az emberiség mint olyan megszűnik létezni.” A katolikus Bernanos is hasonlót jelentett ki, bár kevesebb optimizmussal. Jacques Maritain, túlszárnyalva kollégáit, meg volt győződve, amerikai tapasztalatai nyomán, hogy az új társadalom - demokratikus, pluralista, toleráns - szimbiózisban élhet majd a keresztény vallással, hiszen nem mást, mint az evangélium humanista változatát hirdeti. „Integrális humanizmus” volt Maritain könyvének címe, amely a harmincas évek derekán íródott. Ebben a szellemi-társadalmi atmoszférában „született” Camus mint író. Sok ajándékot hozott magával Algériából: a nyomor jajkiáltásait, a faji együttélés problémáit, a Földközi-tenger grandiózus szépségét, amely Szent Ágostont is áthatotta volt: és főképpen azt a behozhatatlan előnyt, hogy nem tartozott a Sartre-Beauvoir klikkhez, akik Mao Kínájában látták az ideált. Tőlük és társaiktól nem annyira az életfilozófia választotta el Camus-t, hanem az abszurdnak egy más, sztoikus felfogása. Foglaljuk össze Camus alap-hitét. A világ abszurd, se eleje, se célja, és így az egyetlen megoldás az öngyilkosság. De ha már élünk és ide vagyunk dobva (Heidegger ezt mondja: Geworfen), alkossunk, tegyünk úgy, mintha (a német filozófia als ob-ja) mindennek értelme lenne, bár tudjuk, hogy nincs. Igenis, építsünk homokvárat a sivatagban, birodalmat és irodalmat, szeressük anyánkat és éljünk etikus életet. Sőt, ítéljük el Moszkvát Magyarország újra-megszállásáért, és így vegyünk részt a kor konfliktusaiban. De mondjuk ki, hogy Meursault idegen az algériai homok és a csillagos ég között, és hogy Clamence (A bukás) nem érez igazi lelkifurdalást amiatt, hogy nem veti magát a Szajnába az öngyilkos-jelölt fiatal nő után. * Roger Grenier, Albert Camus, tűző nap és árnyék, Bethlen Gábor Kiadó, 1994, Örvös Lajos fordítása. 84
