Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - M. Fülöp Csilla: „A történetírás veszélyesebb, mint maga a történet...” (Gondolatok Márton László A nagyratörő című szomorújátékáról)
majd köznapi szavak (pöcegödör, istálló, lócsiszár, ocsmány, pofonvert, repedtsar- kú) és lírai tömörségű, történetfilozófiai mélységű sorok („... a történelem-kerékre feszítve, sikoltva pörög az emberiség”) kerülnek egymás mellé. A szabályos versforma is lehet az irónia egyik hordozója, a nyelvi-költői humor remek példája a császári megbízott, Istvánffy egyik megszólalása, mely hat tíz szótagú és két tizenegy szótagból álló rímes sort alkot, vagyis egy stanzát (ottava rima). A sorok rímképlete: xaxabbcc. Ne felejtsük el, hogy ez nem a víg kedélyű, tréfálkozó olasz művészek egyikének megszólalása, hanem a német császári megbízotté! A jelentésadás egyik lehetősége: a hatalom, s annak végrehajtói szemében tűnnek a tragikus folyamatok ilyen kerekdeden egyszerűnek, lezárhatónak. A páros rímek különösen élessé teszik itt az iróniát: éljen a haza menjetek haza”. A „haza” szó első előfordulásakor az „éljen” állítmánnyal összekapcsolva a „hon” nemes fogalmát jelöli, de az azonos hangzású második alakjában jelentése köznapi (a házatokba), így degradálódik az első értelem is. Különösen éles az irónia az utolsó két sorban, ahol a jóságos hatalom pozícióját imitáló szavak egy áthallást tesznek lehetővé, a 20. század második felének magyar történelméből jól ismert kijelentést idéznek: „aki nem ellenségünk, az barátunk”. Az irónia egyik eszköze, amikor a megkezdett szöveg nem a nyelvileg elvárt folytatással fejeződik be; pl. amikor Zsigmond azt mondja a székely-szabadságról: „És ha megígértük, akkor mi van? Az ígéret szép szó...”. A tudatunkban megelőlegezzük a folytatást: „... ha megtartják, úgy jó.” Ehelyett így folytatódik egy szállóigévé vált latin mondás foszlányaival egymásba gabalyítva: „ .....................a szó pedig elszáll, így az ígéret szépen elszáll”. Más esetben Zsigmond így fogalmaz: „Nagyságos bátyám, te most azt hiszed, hogy próbára teszlek - pedig dehogynem”. A „pedig” ellentétet kifejező kötőszó után a „dehogynem” megcáfolja a nyelvi várakozást. Gyakori eszközei az iróniának a nyelvi kétértelműségek, például: „István és Ferenc: rátok bízom Erdélyt! Bízzatok egymásban éppannyira, amennyire mi bízunk bennetek! (196. o.) 82
