Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - M. Fülöp Csilla: „A történetírás veszélyesebb, mint maga a történet...” (Gondolatok Márton László A nagyratörő című szomorújátékáról)
M. Fülöp Csilla „A történetírás veszélyesebb, mint maga a történet...” Gondolatok Márton László A nagyratörő című szomorújátékáról M J. FX árton László A nagyratörő című drámaciklusa (A nagyratörő, Az állhatatlan, A törött nádszál) meglepett bénánkét, olvasókat. Ugyanis az Átkelés az üvegen után epikus folytatást vártunk, azt gondoltuk, Mártonnak elsősorban a mai magyar elbeszélő' próza meghatározó tendenciájához tartozó epikája a számottevő. Márton drámai műveinek sorában a korai kísérleteket követően jórészt adaptációkat írt: Lepkék a kalapon címmel, Gozsdu .Ködjének nyomán, A kínkastélyt Spíró Az ikszekjének alapján s a Carment Mérimée azonos című műve nyomán. Az első igazán nagy formátumú vállalkozás e téren A nagyratörő. (Márton László A nagyratörő Jelenkor, 1994.) Bár először a mű mássága, az eddigiektől eltérő jellege tűnik fel, valójában nagyon szervesen illeszkedik Márton eddigi művészetéhez, főként azzal, hogy sok szállal kötődik az európai s benne a magyar irodalmi hagyományokhoz. A szerző e művével is megidézi, teremti, úja, újraírja a hagyományt. S ha az fehér foltokkal bíró, Márton megpróbálja pótolni a pótolhatatlant, hol fiktív idézetekkel, hol fiktív fordításokkal, itt: a nemzeti sorskérdéseket felvető verses történelmi drámaciklus írásával. A nagyratörő érdekes kísérlet arra, hogy lehet-e a hagyomány hiányzó elemét utólag „pótolni”. Márton trilógiáját a konvenciókhoz való tudatos kötődése mellett „maivá”, elevenné teszi ironikus távolságtartása, formai, stílusbeli játékossága, nyelvi humora. A szerző egy alkalommal ezt nyilatkozta: „... nem áll szándékomban semmiféle „értékőrzés”. Úgy gondolom, hogy az az érték, amit őrizni kell, már el van veszve.”1 Valójában nagyon is értékőrző az ő művészete, hiszen művészi eszménye: a pusztulásában is gazdag európai kultúra reprezentációjának vállalása. Ezt szolgálják eddigi epikus és drámai alkotásai mellett fordításai, esszéi, kritikái, ezt képviseli A nagyratörő is az egyetemes s a magyar irodalmi hagyományokból átvett toposzokkal, szemléletbeli és stíluselemekkel, poétikai eljárásaival. Márton úgy kérdez rá a művészet, az írás mai lehetőségeire, szerepére, hogy közben kulturális emlékeket működtet, tesz jelen idejűvé. Drámaciklusának legnagyobb értéke ez a dialogicitás (a hagyomány faggatása, a vele való állandó dialogikus viszonyban levés). Hiszen így, csakis e folytonos kérdezés által lehetséges az „én”-ről, a magyarságról s a történelmi korszakról való tudás kialakítása, csakis így 1 Keresztury Tibor: Féterpeszben. (Arcképek az újabb magyar irodalomból) „vanni vannak, csak létezni szűnnek meg” (Márton László) Magvető Kiadó Bp., 1991. 191. o. 77