Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Alföldy Jenő: Az írott képek költője (Csanádi Imre: Egy római katakomba-freskóra)
kultúra magas kultúrába való fölemelésében: Bartók és Kodály kellett, Ady balla- dás és népdalszerű, kurucos dalai, majd a nyomukban József Attila és Weöres mély merítésű folklorizmusa, hogy a századforduló konzervatív epigonköltészete helyett igazi értékek szülessenek a néphagyomány talaján. Csanádi útja magányos út: ő nem keres a folklór és a modernizmus közt átvezető utakat, mint a nála később induló Juhász Ferenc, Nagy László, Kormos István és mások; ő megmarad a realizmus talaján. A nyelv és a kultúra azonban, amelyhez ragaszkodik, a régi és a népi ötvözése által kívül esik azon a költői nyelven és azon a kultúrán, amelyet a modern útkeresők megreformáltak. Az ő útja is az autentikusság útja; következetes tagadása mindannak, amit a népiesség nevében felhígítottak, meghamisítottak és elgics- csesítettek. Csanádi is visszatér a „tiszta forráshoz”, csak másképpen, mint Nagy László, Juhász Ferenc vagy Kormos István: nem a népit és a modernet ötvözi, hanem a népit és a régit, és nem akaija egy kardvágással elmetszetni egymástól a parasztit és a nemesit, mint nevezetes vitája során Babits és Németh László (Babits szerint a magyar költészet eredendően nemesi, Németh szerint paraszti-plebejusi). Csanádi minden megmozdulása plebejusi gondolkodásra vall, de a kultúrában elfogulatlan: neki épp olyan szüksége van Rákóczira, mint Esze Tamásra, és épp olyan kedves neki Szinyei Merse, mint a néhai, ismeretlen pásztor faragása egy tükörtartón, s a magyar polgár eredetét, ha úgy tetszik, „gyökereit” keresi és leli föl a budai várban talált, Zsigmond-korabeli gyámkő-fejecskén. A Dániel értelmezésében nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy a vers eredetileg „Benjámin Lászlónak” ajánlással jelent meg. Csanádi a jók szövetségét” keresve vallotta elvbarátjának Benjámint, s részben az ő fiatalkori „katakombafestészetére”, azaz szinte a föld alatt folytatott költői működésére és 1956 utáni szilenciumára, részben pedig a saját megpróbáltatásaira, testi-lelki gyötrődéseire gondolhatott a mottónál. Művének érvényét idővel tágabb körre óhajtotta kiterjeszteni, így ajánlása lekerült a cím alól. Megfigyelhető a bibliai legenda bizonyos profanizálása. Az eredeti történetben Dániel a zsidó vallás Istenének hatalmát kívánja bizonyítani a babiloni király előtt. Csanádi művében az udvari cselszövők és a különbet elveszejtő intrikusok ellentétén van a hangsúly. Csanádi leleményesen használja fel a legendának azt a mozzanatát, hogy Dániel rendelkezik a jövendölés képességével: „Még nem tudom, érek-e hajnalt, / de ha érek, fordul a kocka.”. S valóban, ahogy a történetmondó egy versszakkal alább elbeszéli, az angyal megigézi a vadakat, ám amikor a király az el- veszejtőket küldi a bestiák közé, „Hamisakhoz nem suhog angyal” —, az oroszlánokat nincs, aki megfékezze. Dánielnek a szó eredeti értelmében vett tirádája - szenvedélyes, drámai monológja - azonban finoman aktualizálja, és ilyen értelemben szekularizálja a vallásos tárgyat: a példázat a költő valamikor átélt léthelyzetére vonatkozik. A „sok-sok magahitt, magahányó / romlottjai selyma sikernek / hízelgés rabjai, hízók”-, ezek nemcsak az uralkodó tányérnyalói, hanem egyben Csanádi irodalmi ellenfelei is. Olyanok, akik például megakadályozták őt irodalmi kutatómunkájának tudományos keretek közti folytatásában. Máiglan kiható veszteséget okoztak ezzel. A költő épp az olyan művek felkutatásával, rendszerezésével és nyilvánosságra hozatalával tehette volna közkinccsé a tizennyolcadik századi irodalom és a folklór értékeit, melyek a katakombafestményhez hasonlóan őrizték meg az utókornak a korabeli tényeket, hiedelmeket s egyéb tudnivalókat. Napjaink történelemfelfogása többre becsüli az egykori életformák, életmódok, művelődési, szórakozási és termelési szokások ismeretét, mint a korábbi korszak osztályharcos, mindent elvek és érdekek ütközéseire lebontó vagy leegyszerűsítő szemlélete. Csanádinak a költészetben volt különös érzéke ehhez az életszerű múltfelidézéshez. 68
