Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Alföldy Jenő: Az írott képek költője (Csanádi Imre: Egy római katakomba-freskóra)
Hogy Dániel agg rege, nem más? Katakombák bujdokolói mégis makacsul, hevenyészve, pingálni falakra nem únták. All Dániel, egymaga, pőrén, dúl-fúl, lesi sárga oroszlán. Alig egy-két szín, kusza jelzés, - sebaj: érteni érti, kit illet. Mert kellett, kell a reménység, kell példa verembe-vetettnek: igazak hogy fényleni méltók, hogy jaj valamennyi csalárdnak. A 1973 z írott képek ciklusának darabjaiban Csanádi Imre többnyire nem annyira befogadói tetszést vagy nem tetszést, mint inkább alkotói egyetértést, együttérzést — s olykor némi sajnálkozással vegyes rosszallást - fejez ki különféle képzőművészeti vagy díszítőművészeti tárgyakkal, illetve szerzőjükkel kapcsolatban. Méltán nevezhetjük ezt a költészetet gondolati lírának: a költő nem csupán elismerésének (vagy költői emlékkönyvbe illő rajongásának) akar hangot adni, nem is hódolattal kíván adózni a szerzőnek, hanem reflektálni kíván a műre: a tárgy hatására benne születő gondolatsort foglalja versbe. A Dániel a ciklusnak abba a csoportjába tartozik, amelynek versei egy régi, jelképerejű, erkölcsi értéket hordozó monda közvetítője- ként kezelik tárgyukat. A költő szempontjából ezúttal mellékes, hogy ez a monda milyen vallás (vallások) hitregéje: nem a vallási tartalom, hanem az emberi magatartás, a helytállás a fontos neki. Az utolsó sorok külön is hangoztatják a versbe foglalt hagyomány példázatértékét. A hivatkozás - egyúttal a tárgyi közvetettség — kétszeres: hivatkozik a költő egyrészt egy római katakomba-freskóra, mely több mint másfél évezrede állja az időt, és hivatkozik a mintegy nyolc évszázaddal korábbi legendára, melyet a kép megörökített. A ciklus versei (főleg a modernebb festményekről szóló darabok) itt-ott az esszé műfaji határterületét pásztázzák, de ezúttal nem erről van szó. A Dániel csak mellékesen érinti az ókeresztény festmény esztétikumát, s szerzője csupán megjegyzi a vers alcímében és szövegében, hogy melyik festett képről szól az „írott kép”. Nem is ad pontos útbaigazítást a freskóról, a költő (más daraboktól eltérően) ezúttal aligha tart igényt a befogadó részéről a vers és kép vizuális azonosítására ahhoz, hogy a verset élvezhesse. Az Összegyűjtött versek ben még így közli az alcímben a forrást: Katakomba-freskó (Róma, a Giordani-templom udvara, IV. sz.). Az Egy hajdani templomra című (ugyancsak a költő által sajtó alá rendezett) kötetben ez a fent közölt változatra módosul. Erintőleg említi csak a mű vége felé a festmény naivitását, a korszakra jellemző technikai kezdetlegességét, a mostoha körülmények között készült, ám napjainkig így is mintegy ezerhatszáz évet megélt freskó felismerhető részleteit. A megfestett jelenet maga fontos Csanádinak. És persze fontos az is, hogy ez a legenda és példázat egy titkos katakomba falán maradt fenn: az ismeretlen ókeresztény művész a hatalommal dacolva, s bizonyára létbiztonságát kockáztatva festette művét. Az ars 65
