Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - V. Király István: A titok és cserebomlásai a szocializmusban
póliumát teremti meg, hanem ugyanakkor az összes „szocialista és közintézmény” rendelkezésére bocsájtja magát a titok kategóriáját is. Mit jelent ez tulajdonképpen? Ahhoz, hogy ezt a kérdést tisztázzuk, vissza kell térnünk a „volt titkokról” , valamint a „titok kategóriájáról” szóló elemzéseinkhez. Ott azt láttuk, hogy a titok elárulása bár kilépést jelent egy konkrét titokszerkezet- ból, mégsem jelenti magából a titok kategóriájából való kilépést is. Más szavakkal: a titok titokban elárulható anélkül, hogy önműködően megsemmisülne. Ez a megállapítás nem csupán az árulás mibenlétének a megértésében fontos, hanem jelentős kategoriális relevanciával is bír. Azt mutatja ugyanis, hogy a titok mint kategória önfelfaló. Vagyis: azok a belső tilalmak, amelyek hivatása a titok bebiztosított védelme - éppen azoknak a kapcsolatoknak a segítségével, amelyeket a titok kategoriális horizontjával teremtenek - titokban, vagyis a titok kategóriáján belül, áthág- hatóakká válnak. Továbbá: ezeknek a belső tilalmaknak a nyilvánosságban magában,a nyilvános szabályozók üres formáinak a képében való megjelenése, ott tulajdonképpen minden - titkos vagy nyilvános - tilalom áthágásának a kulcsát adja meg. Titokban minden tilalom áthágható! Minden egyes „szocialista és közintézmény” rendelkezésére bocsájtván a titok kategóriáját magát, a szocialista állam nekik tulajdonképpen a szabályozók áthágásának a kulcsát adja meg, éspedig a felfelé jelentett adatok hamisságának a formájában. Az adatok hamissága ugyanis - még ha bátorították is azt - már minden egyes „szocialista és közintézménynek”, saját titka lett. Az államtitkokra vonatkozó szocialista törvénykezésnek minden bizonnyal az egyik hatása az volt, hogy a nevezetes államtitkok legjava tulajdonképpen nem volt más, mint olyan összesített és jól őrzött hamis adathalmaz, amelynek a részleges hamissága immár minden egyes „szocialista és közintézmény” részre szakadt és elszabadultan szerteágazó titka volt. De éppen a titkok miatt, a központnak jelentett hamis adatok mögött, nem állanak valódi mutatók. Hiszen a nyilvános törvénykezésben a hamis adatok felfelé továbbítása bűnténynek számított. Egy megállapított hiteles mutató utólagos elferdítése pedig nyomot hagy, ezért a mutatók meghamisítása - a titok segítségével — már eleve belejátszik a számadatok termelésébe is. Nagyon valószínű ezért, hogy a legtöbb amit mi ma ezekről az adatokról megállapíthatunk, az az ő volt titkos mivoltuk, valamint a hamisságuk, de bizonyára sohasem tudjuk meg azokat a valóságos mutatókat, amelyek helyett pusztán a titkos és a hamis adatok forogtak. Minél kiterjedtebb és tudatosabb a szocialista állami és közintézmények részéről a titok alkalmazása, annál szélesebb az a terület, amelynek valódi igazsága megállapíthatatlan. Tehát e társadalmak eljövendő történészei egy igencsak különös tárgy előtt állanak, hiszen diszciplinájuk igazságai csak nagyritkán haladhatják meg a hamisság megállapítását. Nagyon fontos ezért tudni azt, hogy ezeknek az adatoknak a napfényre hozása ma, a „volt titkok” képében, még egyáltalán nem jelenti annak a megértését is, ami volt. A „volt titkok” csak úgy és akkor érthetőek meg, ha megértésükben a hangsúly nem a „volt”-ra, hanem a „titok”-ra esik. Egyébként éppen a titok lesz az, ami nem „volt”, hanem megmarad, éspedig abban a sajátos formában, amely megértésének az igyekezetét tévutakra vezeti. A titok alkalmazása a nyilvánosan érvényes szabályozók áthágására természetesen nem pusztán a szocialista állami és közintézmények „előjoga”, hanem minden bizonnyal maga a szocialista állam is bőségesen élt vele. Egy a román társadalom fejlődésének a szempontjából igencsak jellemző példát mégis ki kell emelni. Az 1989 után hozzáférhetővé vált levéltárak anyagában megjelenik egy hivatkozás egy bizonyos 1985-ből származó, 408-as számú rendeletre, amely, úgy tűnik, hogy a titoktartás szempontjából szabályozza az intézmények protokolláris műkö79
