Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - V. Király István: A titok és cserebomlásai a szocializmusban
mégis a titkosítás egzisztenciáléjának egy sajátos tömörséget, vagyis kategoriális kohéziót kölcsönöznek. Egzisztenciális alappal bírván, a titok kategóriája sohasem létezik az aktusokat megelőzve - mint egy forma, amelyet pusztán felhasználnak -, hanem az mindig is, minden egyes titkosítási aktussal egyetemben, újra megszületik. A titkot ezért úgy lehetne meghatározni, mmi bebiztosított leleplezéssel zárolt valóságot. Ez a meghatározás magyarázatra szorul. Azért használjuk a nagyon is elvont „valóság” kifejezést, hogy rámutassunk arra, hogy az, ami titkosítás alá esik, az elvileg lehet bármi: adat, információ, dokumentum, terv vagy tárgyi megvalósítás stb., aminek a nyilvános körforgását bebiztosított leleplezéssel gátolják. A „valóság” terminus elvontsága, továbbá annak a módszertani helyzetnek az elvontságát is kifejezi, amelybe maga a titok helyezi az őt tematizáló nyilvános szubjektumot. Mert értelem szerint a titok valami olyasmit jelöl, aminek a tartalmát nem ismerjük, hanem róla csak annyit tudunk, hogy az van, vagyis valóságos. A titokfenomén tehát egy elvont és lineáris valóságfogalmat implikál. A titok azonban nem az egyetlen módja annak, hogy valaminek a nyilvános körforgását megakadályozzák. A magánélet eseményei sem forognak közkézen és közszájon, azok mégsem eleve titkok. A hazugságok is gátolják egy-egy igazi meggyőződés vagy vélemény napfényre kerülését, de ettől a hazugság még nem válik titokszerű leleplezéssé.3 A titok azonban — mint már mondottuk - valaminek a nyilvános körforgását bebiztosított leleplezéssel gátolja. Vagyis olyannal, amely nem korlátozódik az egyszerű elrejtésre vagy elfedésre, hanem olyan külön stratégiák kidolgozását is feltételezi, amelyek a belátott fenyegetések ellenére is képesek a titok jövőbeni megőrzését is biztosítani. A titok tehát erősen polarizált, ellentétességi viszonyoknak az olyan tudata és megvalósítása, amelyben a feszültségeket az információnak és a rendelkezésnek az egyirányú összevonása révén ellenőrzik és felügyelik. Bármilyen átfogó legyen azonban annak a hatásköre, ami a titkosítás alá esik, mégis a titkosítás által tudatosított ellentét mindig konkrét. Mindig valami meghatározott dolgot titkosítanak és ezt mindig is meghatározott - velük ellentétes - érdeklődés képviselőivel szemben teszik. De a titkosítás szükséges bebiztosítása - vagyis a bebiztosított lepel — általánosító erőként működik. Eképpen a titkot megszülő ellentét konkrétumából - a leplezés bebiztosításának az elkerülhetetlensége folytán — létrejön a titok és az egész nyilvánosság, a titok és a nyilvánosság mint olyan ellentéte. Valóban, a titok vesztőhelye a nyilvánosság. A nyilvánosság tehát a titok halálos ellensége. így annak az ellentétnek a konkrétuma mellett, amely eredetileg a titkot megszülte, a titoknak a nyilvánossággal magával, mint egy kirekesztendő halálos ellenséggel is számolnia kell. A titkot ezért nem szabad úgy felfogni, mint valamit, ami egyszerűen el van választva a nyilvánosságtól. Hiszen az egyrészt állandó kapcsolatban és ellentétben áll a nyilvánossággal és másrészt, leplezésének bebiztosításához a titoknak folyamatosan ügyelnie kell a nyilvánosságra ahhoz, hogy észrevegye, hogy annak melyik tendenciája befolyásolja vagy éppen veszélyezteti a titkosítás szerkezetét. 3 A „hazugság” és a „titok” viszonyáról lásd bővebben a Simmel. Hazugság-titok. c. írásunkat. In: Café Babel. Bpest. 3/1993. 72
