Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - V. Király István: A titok és cserebomlásai a szocializmusban
A titok, a titkosítás tehát tulajdonképpen állandó dinamikában, mozgásban van, éspedig olyan mozgásban, amelynek tendenciáit és irányait a titok kategoriális szerkezetének az erővonalai határozzák meg. Most ezeket az erővonalakat kell közelebbről megtekintenünk. A titokká válás, a titkosítás folyamata szükségképpen totalizáló jellegű. Ez azt jelenti, hogy annak az eredeti magva csak úgy leplezhető és zárolható, ha vele együtt azok az elemek és vonatkozások is lepleződnek, amelyek vele közvetlen vagy közvetett kapcsolatban állanak. Ennek az elmulasztása veszélyezteti a titok eredeti mag- vát, hiszen ezek az elemek és kapcsolatok tulajdonképpen őhozzá vezetnek. Minden titokszerkezet ezért több szinten szerveződik, és elemi differenciált viszonyban állanak annak eredeti magával. E viszonyok differenciálódás hierarchikus természetű. A hierarchiák egyrészt a különböző rétegeknek a titok eredeti magvától való közelségét illetve távolságát rögzítik. Ugyanakkor, másrészt, a beavatási rangfokozatok képében, a titokszerkezet egésze feletti rendelkezés lehetőségeit és kompetenciáit is elkülönítik. A titok megtartása, megőrzése azonban a titokstruktúra összes elemei és viszonyai feletti azonos éberséget feltételez. Bármennyire hierarchizálódottak is a titokstruktúra különböző elemei, azoknak a titok bebiztosításának a rendszeréhez való viszonya egynemű. Más szavakkal: a leleplezés bebiztosítása atomizálja a hierarchiákat. Ez nem a bebiztosításnak egy esetleges technikája, hanem egy olyan erővonal, amely a titok kategoriális szerkezetét alakítja. Hiszen az egyrészt közvetel- nül és, másrészt, azt is biztosítja, hogy egy esetleges árulás vagy felfedés alkalmával, a szóban forgó titokelemet önmagában - atomizálva - a többi elemmel tartott kapcsolatai nélkül mutathassák fel. A titok kategoriális szerkezetén belül annak megtartásának, vagyis bebiztosított védelmének a szükséglete létrehoz továbbá egy belső tilalomrendszert is. Ennek az a feladata, hogy szabályozza és biztosítsa is a titok folyamatos működését. A tilalmakra elsősorban az a szerep hárul, hogy bitosítsák a titok el-nem-árulását és fel- nem-fedését, valamint az, hogy védelmet nyújtsanak a titok feltörésére irányuló külső törekvésekkel szemben is. A tilalmak ezért a beavatás során születnek illetve továbbítódnak, így a beavatás mindig is tartalmaz egy kötelező jellegű tematikus elemet: a titok folyamatosan biztosított megtartására - vagyis legalább a hallgatásra - vállalt kimondott kötelezettséget. Kategoriális szerkezetének ezek az erővonalai a titoknak terjeszkedő és terpeszkedő jelleget kölcsönöznek. Ennek a terjeszkedésnek az irányait pedig a titok totalizáló tendenciái és a nyilvánosság szférájával fenntartott kapcsolatainak a mozgása határozza meg. A titok és a nyilvánosság viszonyának, kapcsolatainak a meghatározásában nehezen leküzdhető akadályt képez az a római jogban gyökerező hagyományunk, amely kizárólag a magán szféra és a nyilvánosság ellentétével számol. Csakhogy, kategoriális szerkezete révén a titok a valóságnak egy új tárgyiasságot kölcsönöz és egy olyan másik világot teremt, amelyet nem lehet automatikusan beleépíteni a magán és a nyilvános szférák kettősségébe illetve ellentétébe. Mert függetlenül attól a szférától, amelyben megszületik - legyen az magán vagy nyilvános — azt a titok a saját kategoriális szerkezetének megfelelően alakítja és hatja át: átszemélyesíti a személyeket és azok magánéletét, de a nyilvánosságot is a vele való nembeli ellentétének az elvontságának megfelelően szervezi át. Ha a titkokat annak a szférának a függvényében „osztályoznánk”, amelyben megszületnek, akkor nem tennénk mást, mint hagynánk magunkat a magánszféra és a nyilvánosság ellentétének az előretolakodó látszatai által félrevezettetni. Ez az ellentét persze valóságos és a titokra vonatkozó néhány másodlagos utalásban operáns is, de túlságosan keveset mond an73