Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - V. Király István: A titok és cserebomlásai a szocializmusban
egy különös típusú múltat alakítanak ki, éspedig egy olyan múltat, amely nem múlik. Ezért, ha mi a „volt titkokat” a múltban fellelhető többi eseménnyel és folyamattal együtt és elkerítve tanulmányozzuk, akkor megértsünk éppenhogy azok lényegi, kategoriális magvát hagyja érintetlenül. Nem érintetvén sem a nyilvános idő múlásának a történelmi folyamatától, sem pedig az egzisztenciális megértéstől, a titkok mégis ott maradnak - kiakadva — egy olyan múltban, amely nem múlik és amely minden időkben újra és újra kiszolgáltat bennünket a titok kategoriális erejének. Következésképpen: a titok egy sajátos viszonyt alakít ki az idővel. Helyesebben, a mi időbeliségünk sajátos módon alakul a titokkal való viszonyunkban. Kizárólagos módon a múltba küldvén és ott úgy rögzítvén le bennünket, mint egy a jelenben kitüntetendő dimenzióban, a titok elzárja előlünk azt a lehetőséget, hogy az időt hitelesen, a jövő dimenziójából ragadhassuk meg. 2.) A titok kategóriája1 Amikor a titokról beszélünk, akkor mi ezen nem egy fogalmat és nem egy entitást értünk, hanem az emberi lénynek egy magatartási és viselkedési módjára gondolunk, vagyis arra, amit Heidegger „egzisztenciáiénak” nevezett.2 Más szavakkal a titkot eleve úgy kell megragadnunk, mint titkosítást. De, ahányszor csak előáll, a titkosítás sajátos szerkesztési elveket és szabályokat feltételez. Ezek az elvek és szabályok minden egyes esetben a titkosító tudatosságának és a titkosítás konkrét célzatosságának a függvényében konkretizálódnak. Ok 1 A titok kategoriális szerkezetéről bővebben lásd A titok és kategoriális szerkezete c. írásunkat. In: Magyar Filozófiai Szemle. Bpest. 1-2/1986. 2 Amit Heidegger „egzisztenciáiénak” nevez, az sűrítve és egyszerűsítve a következőképen fejezhető ki: mint terminus, az egzisztenciáié inkább kifejezi mint megnevezi a jelenvaló lét (az ember) létezésének a sajátos módozatait; szemben a kategóriákkal, amelyek a tárgyi, a dologi, vagyis a nem-emberi létezők megragadására szolgálnak. (Lásd: Lét és idő. Bpest. 1989. 143-144. o.) Ugyanakkor, az egzisztenciális analitikában Heidegger széles teret szentel annak az elemzésére, amit ő „nem-tulajdonképpeniségnek” nevez. Azt hangsúlyozza, hogy a „nem-tulajdonképpeniség” nem csökkentett vagy alacsonyabb fokú létet jelent, hanem - ellenkezőleg - éppen ez az a létlehetőség, amelyben a jelenvaló lét a legtöbbnyire és leginkább tartózkodik és amely eképpen az ő léte felett is uralkodik. Ennek az uralkodásnak az egyik formája például a „tudat eldologiasulása”. „Csakhogy mit jelent az eldologiasulás?” teszi fel Heidegger a kérdést a Lét és idő utolsó lapjain, (u. o. 689. o.). De a válasz csupán egy sor további kérdés... De mi mást jelent az eldologiasulás, ha nem azt, hogy a jelenvaló lét - mindenek előtt és legtöbbnyire létlehetőségeinek nem-tulajdonképpeniségében létezvén - lényegében létmódjainak az egzisztenciális lényegét is elferdíti. így, elferdítve, a jelenvaló lét létmódjai - egzisztenciális lényegük ellenére - tárgyi és dologi tömörségre tesznek szert. Ez azonban azt is jelenti, hogy a kategóriákat nem lehet egyszerűen és teljes mértékben száműzni az egzisztenciális analízisből. A „titok kategóriája” kifejezésre ezért az a nehéz feladat hárul, hogy egybefogja a titokfenomén egzisztenciális lényegének valamint tömörré vált, tárgyi vonatkozásainak a tényezőit is. Vagyis, hogy kifejezze azt a tényállást, hogy a titkosítás szándékával (intenciójával) együtt, a jelenvaló lét már eleve egy olyan viselkedésre köteleződik, amelynek - sikeressége érdekében - meghatározott és tömör szabályai vannak. Ezek a szabályok azonban nem a titkosításon kívülről származnak. 71
