Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - Bálint Péter: Széljegyzetek a regényírásról (Proust-olvasat több regiszterben)
Bálint Péter Széljegyzetek a regényírásról (Proust-olvasat több regiszterben) M JL vJL indazokkal ellentétben, akik egynéhányszor sietősen és türelmetlenül lapozgattak műveiben s korai csalódottságuk okán „kissé” fárasztónak, unalmasnak tartják Proustot olvasni - vagyis épp azon erényeiért neheztelnek rá és fújják unalomig azt, hogy olvashatatlan, melyeket mindmáig legjobb fordítója és értelmezője, Gyergyai Albert író legfőbb érdemének tartott: végletes elemzőkedvét, hajszálfinom aprólékosságát, már-már kegyetlen megfigyelőképességét, kép- és érezelemgazdag- ságát, mind mélyebbre törő értelmezéseit -, számomra egy-egy terjedelmes fejezet el- vagy «/ráolvasása a zaklatott, az értelmetlenül sietős tempóban élt hétköznapokból való kilépés örömét hozta. Léha élvezettel és minden sürgősnek vélt foglalatosságot sutba vágva olvastam a prousti művek lapjait, akárcsak a betegen fekvő ember olvas bármely könyvet, hogy a váratlanul kapott szabadság óráit egy kis olvasással csapja agyon. Betegség nyújtotta szabadság és Proustért való rajongás valami különös oknál fogva öszemosódott a tudatomban. Talán azért, mert a betegség maga is kényszerű, váratlan kizökkenés a mindennapos létből, a káosz örvényléséből, s egy kicsit megízlelhetjük a szüntelenül ránk leselkedő halál közellétét, az örökkévalóság idővel nem mérhető állapotát. Vagy talán azért, mert a betegség lehetővé teszi számunkra, hogy több időt szenteljünk az önvizsgálatra, az emlékek faggatására, s ha elegendő türelmünk, kitartásunk van a felködlő élmények és gondolattöredékek megfejtéséhez, egymáshoz illesztéséhez - márpedig miért is ne lenne, ha egyébként is kedvünket leljük bizonyos dolgok felderítésében és az oknyomozásban —, éppoly megszállottan kutatunk az emlékfolyamban, akárcsak Proust tette egykoron. * Egy élet története és egy könyv története is egyben Az eltűnt idő nyomában..., ugyanabban a pillanatban látjuk a hőst - aki a narrátor is amint egy könyv témáját keresi, és amint azon igyekszik, hogy meg is írja azt —, mondja egy helyütt Proust-olvasatában Gaetan Picon, az író egyik legjobb ismerője. Elet és mű tökéletesen áthatják egymást, egyik a másikból szívja éltető erejét és tápláló sóit; egyik sem lehetne az a másik nélkül, mint amivé lett; s a mű — amely abban a pillanatban vált befejezetté, így vagy úgy lezárttá, amikorra az író életét teljesen felemésztette s már nem áll módjában tovább szőni az életéről, az életről szóló történetet -, nagyvonalúan kegyosztóként hosszú utóélettel ajándékozza meg a halott szerzőt, aki bátran mondhatja József Attilával együtt: Éltem - s ebbe más is belehalt már. * 48
