Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 7. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (Második rész - Fordította Szenyán Erzsébet)

egy ilyen személy, az egész nép energiáinak és várakozásainak katalizátoraként kezd működni. A forradalmak vagy nagy társadalmi megmozdulások elképzelhetetlenek vezér nélkül. Indiában szükség volt Gandira, Ghánában pedig Nkrumahra.

Azokban a felszabadító hadseregekben, amelyekkel Afrikában vagy Latin-Ameri- kában találkoztam, az egyszerű katonák többségét igen alacsony színvonalú politikai tudat jellemezte. Sokan még háborújuk politikai célját sem ismerték. Angolában csak annyit tudtak, hogy Agostino Netoért vagy Jonasz Szavimbiért harcolnak. Ha Szavimbi egy éjszaka eltűnt volna a porondról, az egész partizánmozgalom széthullott volna. Természetesen vannak törzsi gyökerei az ilyen vezéri szerepeknek, ez azonban nem elégséges magyarázat. A vezéregyéniségek körül történő szerveződésnek van funkcionális szükségszerűsége.

Vegyük Etiópiát! Az etióp hadsereg a maga félmilliós felfegyverzett tömegével a legerősebb hadsereg volt Afrikában. Amikor híre kelt, hogy a hadsereg parancsnoka, Mengisztu elmenekült az országból, a katonák egyszerűen szétszéledtek, hazamentek. Egyetlen lövés nélkül hullott szét a hadsereg, félmillió ember egyetlen nap alatt! Lám, ilyen fontos a vezér személye, mint olyan valakié, aki az összes energia, várakozás, reménykedés, illúzió és erőfeszítés gyűjtőpontja.

Minden kultúrának megvan a maga értékrendje, és a gazdaság nem minden kultúrában foglalja el a legmagasabb helyet. Kína vagy India hatalmas kultúrája, annak ellenére, hogy érintkezik a modern technikával, nem veszíti el identitását. Elfogadja az olyan technológiai könnyítéseket, mint amilyen a komputer, de megmarad annak, ami. Jó példa erre Japán: egyfelől a legmodernebb univerzális technológia gyártójaként lép föl, másfelől őrzi hagyományait a kultúrában, szokásokban, a mentalitásban, a családi szférában. A régi kultúrák erősek, gyökereik mélyre nyúlnak. Az emberek hűek tradícióikhoz, és büszkék azokra, mert ezek adják nekik a méltóság érzetét. Az egész XX. század bizonyíték arra, hogy az erős, nagy, hagyományos kultúrák és civilizációk, mint például Kínáé, Indiáé vagy Mexikóé, nagyon életképesek és tartósak. Nem pusztíthatok el. Micsoda erőfeszítéseket tettek a szovjetek, hogy elpusztítsák Oroszország, Örményország, Csecsenfóld vagy Grúzia régi kultúráját, és mennyi vért követelt mindez! Ezek a kultúrák a történtek ellenére továbbra is léteznek, és az emberek továbbra is készek lesznek értük meghalni.

A kultúra bonyolult jelenség, természetesen lehet elmaradott, konzervatív vagy reakciós is. Egy modern rendszer sok esetben nem képes a régi kultúrákat tönkretenni, kompromisszumot kell kötnie velük, együttélésre kell berendezkednie. Másfelől azonban közvetlen veszély fenyegeti a hagyományos kultúrákat: ezeket ugyanis a falu őrizte, ma viszont a falu lassú elhalásának lehetünk tanúi az egész világon. A paraszti osztály évről évre zsugorodik - a teljes népesség állandó demográfiai növekedése ellenére. A mezőgazdasági technika olyan mértékben fejlődik, hogy száz év múlva valószínűleg nem is lesz parasztság. Fennmaradnak a hatalmas farmok, miközben a kis gazdaságok az ekéjükkel, kézi munkájukkal és alacsony termelékenységükkel fölöslegessé válnak.

Az egyedülálló iráni jelenséget nem lehet általánosítani. Meghalni egy ügyért, mártírhalált vállalni a Szent Háborúban - ez a siíta iszlámban boldogságot jelent. Az Irán és Irak között dúló háborúban az iraki tüzérség egy dombot vett tűz alá. Az iráni katonák fölmásztak erre a haláldombra, széttépték ingüket, és mezítelen mellüket az ég felé tárták. Ezt kiabálták: »Adjatok még többet!«, és meghaltak.

Az iráni forradalom idején végigjártam Khomeini forradalmi bizottságait. Helyiségeik körbe voltak ragasztva harcokban elesett fiatalok útlevélképeivel. Miközben a képeket mutogatták nekem, ezt mondták: »Ezek a mi hőseink«. Minél több fényké44