Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (Második rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
lönbségek ezek, az európai szem általában észre sem veszi őket. De a nyomorgó, távoli vidékekről származó emberek számára már önmagában a városi élet is javulást jelent. A városban munkát is könnyebben lehet találni, könnyebb hozzájutni valamiféle élelemhez vagy más, a túlélést lehetővé tevő segítséghez. Megdöbbentő dolog, hogy hogyan zajlanak a legszebb tájakon a legkegyetlenebb mészárlások. Ruanda csodálatos ország, s éppen ott irtják most egymást az emberek. A természet gyönyörű, de az ember cselekedetei tökéletes ellentétben állnak ezzel a szépséggel. Ha az ember maga is ott él, megfeledkezik arról, hogy a természetben szemlélődjék, mert lefoglalja a túlélésért folytatott harc. Megfeledkezik a természetről, a többi emberre összpontosítja figyelmét, hiszen tőlük származik fenyegetettsége. Az afrikaiak részben a hagyományos vallásokhoz kötődnek, kapcsolatban állnak a természettel, tisztelik a köveket, imádkoznak a Naphoz, növényeket, állatokat és fákat áldoznak. Az őket körülvevő természet tele van istenekkel, jó és gonosz istenekkel. Az ember és a természet kapcsolata azonban egyre inkább eltűnőben van. A városba költöző afrikaiaknak egy ismeretlen, a természettől távol eső környezettel kell megbirkózniuk. Egyfelől kötődnek a falusi múlthoz, másfelől viszont alkalmazkodniuk kell a városi élethez. Ez a konfliktus feszültséget, lelki válságot okoz. A harmadik világ megszületése egy eljövendő fejlődés körülményeit teremtette meg. Csodáltam és csodálom azokat az embereket a harmadik világban, akik harcok során létrehozták saját államaikat és saját nemzeteiket. Ez életem fo témája. Ez talán abból ered, hogy Európa szegény részéből származom. Hét éves voltam, amikor kitört a háború. Gyakran szenvedtem a szegénységtől, sokat éheztem. A helyzet reménytelen volt, nem jutottunk hozzá semmihez. Amikor tíz éves voltam és beköszöntött a tél, nem volt cipőm. A szüleim nem tudtak lábbelit venni, nem volt pénzük. Kétségbeesetten szaladgáltam a környéken, mígnem az egyik szomszédunk, aki illegálisan szappant főzött, vonzó ajánlatot tett: »Figyelj ide, adok én neked kölcsönt, próbáld meg eladni ezt a szappant. Egy darab szappan ára egy zloty volt, egy pár cipőé pedig négyszáz zloty; de nem ám bőrcipő volt az, hanem facipő, más nem volt. Négyszáz darab szappant kellett eladnom, de az emberek szegények voltak, kevesen engedhették meg maguknak, hogy szappant vegyenek. Éhes voltam, sírtam, és mindenkinek panaszkodtam, harcoltam, de végtelenül sokáig tartott, mire összegyűjtöttem négyszáz zlotyt. Azok közé tartoztam, akiknek nem volt gyerekszobájuk. James Joyce tizenkét éves korában figyelemre méltó leveleket írt; én ugyanolyan idős koromban teheneket hajkurásztam a legelőn, és még egyetlen könyvet sem olvastam el. Lehet, hogy ezért értek szót könnyebben olyan emberekkel, akiknek nincs mit enniük, és folyton arra vágynak, hogy valamit a sajátjuknak nevezhessenek, és boldogok, ha bármijük is van. A mi világunkban általában - a fejletlen társadalmakban még inkább — a politika diktál mindent. Az élet összes alapterületét áthatja, hatással van arra; alakítja az egyén sorsát. A politika hatalmas erejű tényező, és a tömegtájékoztatás révén mindenüttjelen van. Az összes híradás 90 %-a az aktuális politikai színház szereplőiről, a politikai osztály hőseiről: elnökökről, miniszterekről, képviselőkről, tábornokokról, parancsnokokról, aktivistákról, populistákról szól. Globális helyzetről ma sem írni, sem elmélkedni nem tud az ember, ha nem érti meg a politika hallatlan jelentőségét. A hatalmat általában úgy tekintjük, mint politikai jelenséget - mint egy kormány, egy hivatal, egy hadsereg hatalmát. Tudjuk ugyan, hogy mindannyian be vagyunk vonva a hatalom játékába, de nagyon kevéssé tudatosítjuk magunkban, hogy a hatalom milyen mértékben válik az emberi lét elemévé. 42
