Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - Szikra János: Vándor ég alatt (versciklus)
Levél Végül is - jól van. Megbékélhetnék végre önkéntes Rodostómban. Elűzhetném még fejem fölül az esőfelhőkkel együtt nemcsak a Holdat, az Égbolt elvadult meteorcsordáit is. Almomban zaklatnak csak a megroppant nyakcsigolyák. A szétkaszabolt test, a csonkolt végtagok is elfeledik majd újra hóhér emlékeik, s fóltámadnak a régészecsettel életre fésült szőke múmiák. Talán még nem túlsietett az idő, amelyben jövendő arcomra látok, talán még eltörölhető a múlt - megismételhető szívemben minden halál. Ott keress Hol már csak hűlt kezed s lehajtott csuklód ívét őrzi az emlékezet, ott keress, ott vagyok én. Ahol az ellobbant nyarak s a szederíz esték az égre még fecskéket hajigáinak, ott keress már csak, ott vagyok én. Ott vagyok mégis, ott keress, ahol a tarkód illatát sugárzó párna tán engem vár ma.
