Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6. szám - Balassa Péter: Nádas Péter 1979-es Leírás kötetéről - 1996-ban
Saulusból és a Film kamerájának „szadisztikus” géphangjából ismerős, mint „a megismerés hajszájának” közös szenvedélyének metaforizációja): „ha valami spirituális ízzel is fűszerezni akarná mondandóját, akkor azt is elképzelhetőnek látná, hogy igenis Istenné válni... ezért vonzódott jobban az kísérletekhez, a viviszekció- hoz... a léte fölötti isteni rendelkezés tehát szabadon tanulmányozható, habár! ha már itt tartunk! morális szempontból gyilkosság ez is...” (Családi kép, lila alkonyaiban) A Mészöly-Nádas összefüggés megvilágításához Thomka Beáta Mészöly poétikáját értelmező fejtegetéseit hívhatjuk segítségül: „A megnyilatkozást valamiféle tárgyias, képszerű átélés jellemzi, ami megnöveli a nyelv hatásfokát... a látványi elemek, a tér-, a tárgy-, tájleírások alternatív metaforikus regényvonulatot alkotnak Mészöly prózájában... megfigyelhető, hogyan követi az észleletet, konkrétumot, leíró elemet a hasonlattal bevezetett reflexív-meditatív-intellektuális elem, az erős konnotatív jelentésszuggesztióval élő szemléleti-fogalmi diskurzus.” Ugyanakkor a kettőjük közötti különbség is világosan megfogalmazódik: „(ti. Mészölynél) a nyelv nem a lélektan, s nem az elbeszélő vagy szereplő személyessége, benső történései felé hajlik el, hanem működésében láttatja a reflektáló elmét.10 Ez,mint láttuk, Nádas esetében a Leírás körüli időszakra érvényes leginkább. Mindazok ellenére azonban, amiket hatás-összefüggésként felvázoltam, egy kevésbé láthatóra világítanék: az Emlékiratok könyve közbeni és utáni időszak szemügyre vételénél újra aktuális lehet, különösen az utóbbi évtizedben, a Dramolettek és egy-egy - közelebbről meg nem jelölt - regényrészlet mellett, az elbeszélésként egyedül publikált Egy bőven termő barackfa esetében, hogy a leghosszabb ideig érvényesülő hatások, példák és minták nem a történetmondás analitikus, felbontó, olykor avantgárdnak nevezett esetei. Nem is az igen fontos, közbülső helyet elfoglaló, termékeny Proust-Thomas Mann-Musil-Hesse-összefüggések, illetve Örkény parabola-világa, Déry Tibor stílusművészetének egyensúlyosságra való kínzó törekvésben nyilvánuló bizonyos alkati közelsége és többször is megvallott vonzalom. Hanem az eredendően gyerekkori, kamaszkori, nem-stílművészeti olvasmányok, a 19. század orosz, francia és német epikusai. „A stilisztikai megoldás viszont nem annyira a hőst fogja jellemezni, mint inkább a szerzőt. Az én lelkem azért állt meg a 19. századi regénynél, mert engem alapvetően egyetlen dolog érdekel: milyenek a többi emberek, hogyan él a másik ember, ki vagy te, s mindez miért történik épp így velünk.... Ha úgy gondolja, hogy én Thomas Mannt és Marcel Proustot valamiféle követendő példának tekintem, akkor ellent kell mondanom. S hogy kritizálnám őket, ez sem igaz. Sajátos ro- konszenwel viseltetek irántuk, de más szerzőket tulajdonképpen jobban szeretek. Musilt, a 19. század egész orosz irodalmát, úgy, ahogy van, jobban szeretem. Jobban szeretem Theodor Stormot és Fontanét, mert hozzájuk képest Proust és Thomas Mann stiliszták. A stiliszták esztéták. Ha Gogolt olvasom, sosem jut eszembe, hogy esztéta lenne...11 A korai történetek, a novellák világa a stilizáció előtti és közvetlenül a stilizáció közben, úton lévő Nádas-epikát reprezentálja, figyelemre méltón megnyitva a növekedés és kibontakozás lehetőségeit egy csakugyan bőven termő barackfáihoz... 10 Thomka Beáta: Mészöly Miklós. Kalligram, Pozsony,1995. 33-34. 11 Nádas Péter beszél önmagáról Kristina Koenennel. Az idő ellenében élni - írni az ár ellenében. Magyar Letter Internationale, 1995. nyár 86
