Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Sigmond István: Vecsernyére szól a kuvik elbeszélés
Nagyon reméljük, hogy nem kell magyarázatot fűzni ahhoz (apácák, hess!), hogy a bajszost ezek után főleg köztereken, ganélében és isten szolgáinak jelenlétében fogja utolérni a révület (szerzetesek maradhatnak!), melyet nem feltétlenül a buzeránsok istene fog táplálni, elég lesz hozzá egy csupasz zászlórúd és néhány röfögő disznó. Közben a tömeg rádöbbent a hüvelykujj-szopás lényegére: a nemzet bajban van, és lám, csecsemőkorban van az összefogás. Ebben a kimondottan magasztos hangulatban a joviális megnyitotta az Ötödik Nemzetközi Találós Kérdés Fesztivált „Az identitászavar feloldásának lehetőségei, valamint imponderábi- liák a múltimádat szakrális vetületeiben” címmel. A bajszos némileg kedvét vesztette a fordulat kapcsán, jobban megmarkolta a koporsót ő is, arcán kínos fintorrá változott a révület, s ezzel egyidőben elfogta a filozofikus láz.- A múltat úgy kezelik, mint egy bebalzsamozott hullát, a jelenről meg azt hiszik - magyarázta a tömzsinek -, hogy a jövő záloga. Ezek úgy néznek ki, mintha élnének, és elképzelni sem tudják, hogy itt mindenki halott. Csak a valamikori álomképek élték túl a halált, ahogy a tükrökben is megmaradnak a képmások, amit az élők nem látnak, a halottak meg bölcsen hallgatnak róla. Minden találós kérdést megfejtettek már a temetőkben, a sírkövek alatt az élők titkain röhögnek a halottak.- Mi van a temetőkben? Miket beszélsz?- Semmit. Tömjük ki a koporsót - mondta a bajszos. - Nekünk ez a dolgunk. Közben a joviális feltette az első találós kérdést: „Népzenével és társadalomtudományi librettóval táplálkozik. Ha leesik, platty. Mi az?” A tömeg zsolozsmázva kereste a helyes megfejtést, némileg összetapadva a találgatás hevében, úgyhogy a koporsószállítók utat kaptak a lépcsősor felé. A papok felnéztek az égre, csakhogy az esthajnalcsillag, amelyből ihletet szerettek volna meríteni, gáládul elrejtőzött a napfényben sütkérező égbolton. Mindenki magába mélyedt, még a tyúkok is abbahagyták a káricsálást, az oltárra sem kakál- tak többet, amelyet a parányinál is parányibb emelvényen elhelyezett iciri-piciri asztalka jelképezett az eleddig elhullatott apró kis göcsörtökben szürkéllő tyúk- szardarabokkal telehintve, ja, és egy hatalmas kereszttel a közepén.- Akkor mi felvisszük a koporsót - mondta a bajszos.- De jöjjenek vissza - kedveskedett a joviális.- Mi mindig visszajövünk - hangzott a válasz. Aztán felcipelték a koporsót a kanyargós lépcsősoron, és benyitottak a szerkesztőségbe vezető, faragott kapuhoz hasonlító, cikomyásra díszített bejárati ajtón. A bajszos úgy vonaglott be a szerkesztőség ajtaján, mint egy fonnyadt liliom, fejét oldalra hajtotta, a megfeszíttetés utáni pozitúrát imitálva, tekintete reményvesztett tompasággal meredt a koporsó fedelére, mintha csak azt akarta volna érzékeltetni, hogy eleve lemond a feltámadással kapcsolatos, bizsergető- en édes ígérgetésekről. Egyik kezével a koporsót tartotta, másikkal a heréit fogta marokra (ezt a mozdulatot a néger énekesektől leste el az állatkertté silányí- tott világszínpadokról), egyszóval messziről látszott rajta, hogy az isiász egy kitüntető isteni adomány a prosztata rák keserveihez képest; az asztmás lihe- gés ezúttal elmaradt, ezt viszont a tömzsi szolgáltatta, zihált kegyetlenül, közben vonaglott erre-arra, levegő után kapkodva, nyögve, hörögve, a mester útmutatásait szigorúan betartva. Csakhogy az erőfeszítésnek vajmi kevés haszna 39
