Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Bombitz Attila: Tükörcserepek tárcában (Metszet Baka István publicisztikájáról)
Bombitz Attila Tüköré serepek tárcában Metszet Baka István publicisztikájáról A. y/ em lehet megúszni; úgy látszik ez a költő sorsa. Előbb vagy utóbb tollával nemcsak az abszolútumot keresi, de keres rendszeresebben, témát, anyagot, híven elődeihez, borra és családnak mindig elegendőt. Baka István még csak nem is írta sem verseivel, sem tárcáival tele a havi, s a napilapokat, csendesen megült szerkesztőségi szobájában, vette, s vitte az üzeneteket, miközben pipázgatott és elmélázott versei felett. Koptathatta volna gyorsabban is a régi írógépet, de ahogy mondják, soha mást, mint válogatott verset ki nem adott volna a keze közül. így érkezik el a kilencvenegyes esztendő, mikor is Yorickkal szólva a változások mind nagyobbat szellentenek, és jön vele az egzisztenciális vész: lesz-e lap, s ha lesz is, megélhetünk-e belőle. Van invitálás, hívogatás, egyik oldalról. Hogy vállalni kell a hírlapírást, és persze mindazt, ami ezzel jár: beindítani azt az írógépet, szállítani, termelni időre, mert versből nem terem ma kalács az asztalra. Neked legalábbis nem; hiába. De ott van a kétely és a féltés, bárgyú versolvasók!, a másik oldalon. Hogy ez nem neked való, sérül a természeted. Hogy árt, visszafog. Hogy még kevesebb lesz a vers. Parázs viták hamar kihunyóban, hisz a finánctőke mindenütt úr. Hunyó lett hát őbelőle is, mint az elődökből s az eljövendőkből, a költők sorsa szerint. S ugyan most kissé önkényes leszek, de ha kell, mondom én, kelljen a Kincskereső' is. Magát egészen csak nem adta, vitette szerkesztőségi szobáját is egy másik helyiségbe. Kilencvenkettő táján, az a kis, poézismentes időszak, mégis bekövetkezett. Nem lehetett megúszni. Nyertünk viszont egy (még) képzeletbeli könyvet, melynek darabjai (szerteszét napilapok hasábjain és kéziratban) talán sohasem íródtak volna meg, ha nincs e külső kényszer. Baka István sosem magyarázta külön költészetének lényegi vonásait, nem elmélkedett teoretikus problémákról (eltekintve egy saját versét elemző egyetemi dolgozattól), és nem írt biografikus ihletettséggel sem a maga életéről, rejtőzködő énjét, tudjuk, metaforákba és maszkokba öltöztette, bennük nyitotta fel titokzatos, benső életét. Ezért is fontos számunkra az itt-ott felcsillanó tárcabeli tükörcserép: személyes élmények, műhelytitkok, meghatározó olvasmányok, lemezek, egy-egy vers, műfordítás, akár egész életművek hozzáértő elemzései avatnak be Baka István, mondjuk úgy, versek mögötti, versen túli másik világába, az olvasó, a figyelő, az időben és problémákban benne élő történeti ember világába. Tekinthető persze minden publicisztika az életmű melléktermékének, szükséges velejárójának, nem is felbecsülésről szólok, sokkal inkább unikális jellegéről a dolognak. Mert belőlük majdhogynem hiányzik a verseire oly jellemző sötét, baljós, apokaliptikus hangnem. A lírikus bonyolult metafora-világával, a prózaista mesélő hasonlat-világával szemben a publicista egy letűnt, mostanra újból divatját élő anekdotavilágot támaszt fel, és legyen bár még oly súlyos is olykor a mondanivalója, könnyed hangon, lényegretörően, szabadon adja elő azt is. Nem „szép” mondatokat, 81
