Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Bombitz Attila: Tükörcserepek tárcában (Metszet Baka István publicisztikájáról)
ahogy azt a költőtől várnánk, nem törekszik azonnal felismerhető, egyéni stílusra, nem keres különleges nyelvi formát és kifejezőeszközt; a maga természetességével ír le, közöl, viccel, bámészkodik. Baka István tárcái a közvetlenül, az álca nélkül megszólalót rejtik magukba. S bár betegsége kilencvenháromtól megakadályozta naprakész írások készítésében - másra, a valóban nagy munkákra fordította maradék erejét életen és halálon felülemelkedő tolla olykor a válságos pillanatokról is képes volt a maga módján eladomázgatni. Hogy ismertek lehessenek az érdeklődők előtt, és áttekinthetővé legyenek Baka István tárcái, kötetkomponáló zsenialitását kimutatva önkényes rendet kell belőlük előhívni írásunkban. Ennyi, ami megtehető. Hogy semmi ne vesszen hiába. Egy darabka sem a széttört tükörből. Mert ha más már nem, legalább a látvány (vagy a tükör) e cserepekből még összerakható legyen. Hogy hát hová tűnt az a negyven év körüli, enyhén pocakosodó, rendetlen szakállú, zilált öltözetű férfi, aki - kezében lyukas reklámszatyorral - kulcscsomókat és kiflivégeket potyogtatva, a semmibe meredő tekintettel járja Szeged utcáit, buszok, villamosok elől az utolsó pillanatban félreugor- va... 1991 szeptemberétől decemberéig, majd ezt követően 1992 első hónapjaiban közölte Baka tárcáinak két, sorozatba illesztett darabjait Az orosz irodalom mártíriu- ma illetve Portrévázlatok az orosz költészetből címen, joggal mondhatjuk, rendhagyó irodalomóraként. Hiányt töltött be a számára fontos orosz nyelvű irodalom reprezentánsainak (újra)bemutatásával, hiszen akiket nem lehetett annak idején olvasni (vagy megmondták, hogy hogyan kell olvasni), azok ma más okból nem kerülnek a köztudatba. Ahogy ő íija: ,A mi tájainkon a rendszerváltások azzal járnak, hogy nemcsak a fürdővizet öntik ki a gyerekkel együtt, hanem gyakran még a fürdőkádat is utánahajítják. Ez történt 1948 után a nyugati civilizáció értékeivel és intézményeivel, s ez zajlik manapság a »barbár« kelettől való elfordulás jegyében, különös tekintettel mindarra, ami orosz, azaz »szovjet«, holott e két dolognak vajmi köze van egymáshoz...” Puskin, Dosztojevszkij, Gumiljov, Jeszenyin, Mandelstam, Cvetajeva finom vonásokkal előadott élettörténete olvasható első sorozatában, majd Hodasze- vics, Arszenyij Tarkovszkij, Szosznora, Brodszkij és Venclova költészete kerül sorra a másodikban - Baka István, méltató pályatársként egyszerre tekinthet rájuk távolról és közelről. A Leningrádban e verseket szamizdatban olvasgató utolsó éves egyetemistából később tudatos műfordító lesz; a távoli élmény - a gyakorlaton keresztül - Sztyepán Pehotnij közelségében testesül meg. Puskin nagyságát nem a közismert művek által ismeri el, sokkal inkább fontos Baka számára az a személyes indíttatás, mely a nagy számú lefordítatlan vers magyar nyelvű átültetéséhez vezeti el. (Utolsó hónapjaiban is Puskint fordít.) És nem mulasztja el, miután megtárgyalta a modern orosz irodalom megalapítójának végzetes párbaját, göcögve megjegyezni: „Meghalni a szeretett nő becsületéért egy buzi keze által - milyen méltatlan vég.” Dosztojevszkij figurái, úgy érzi, áthatják az egész történelmet, „... Raszkolnyikov, Sztavrogin vagy Ivan Karamazov, akinek kételyeit egy primitív lakáj gyilkosságra való felszólításként értelmezi, ők mindannyian itt élnek köztünk, ők szervezték meg a táborokat és pusztultak el bennük, az ő önigazolásuk rejlett a sztálini rémtettekben...” És sorra jönnek a még tragikusabb alakok, Gumiljov, „a bolsevik »igazságszolgáltatás« első költőáldozata”, az öngyilkossá lett Jeszenyin, a lágerhalált halt Mandelstam, s a fold minden pokoli kínját megjáró Cvetajeva. Az Arszenyij Tarkovszkij-tárca rádiós változatában olvasható a következő vallomás: ,A fordítás olvasat, de szerepjátszás is, amire különös hajlamom van. Arszenyij Tarkovszkijt nemcsak azért fordítottam szívesen, mert jelentős költő..., hanem mert kedvenc szerepem - a visszahúzódó, passzív rezisztenciát folytató klasszicista - hor82