Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Szekszárdi mise (Beszélgetés Baka Istvánnal - Az interjút Dránovics István készítette)

segít, mert övék minden. Igen, csakhogy bár szegedi élményeimet és szegedi nyomorúságomat akartam megírni ebben a nagyon pici kis novellában, amit ma már föl se vennék, ha lenne egy válogatott novellakötetem, de mégis Szekszárdon játszódott, és én akkor döbbentem rá, hogy hiszen nekem minden ott játszódik. Az egész életem oda fűződik, mert a legfontosabb élmények, a kamaszkorom élményei; és ezek között nagyon fontos szerepe van egy reménytelen, ilyen dantei vagy petrarkai szerelemnek, ami egész életemet áthatja, bár azóta elég sok beteljesült szerelemben is volt részem. Hogy az lehet csak a helyszíne. És akkor kezdtem el gondolkodni azon, ha versben ezt a helyszínt, nem tudom megírni, mert a verseim soha nem játszódtak városban, nem, ma sem, nem is tudnék városi verset írni, akkor újam meg ezt prózában. És ezután jött a Vasárnap délután, ami egy kamaszról szól, ezután jött a Szekszárdi mise, ami a kisvárosi embernek a lelki habitusát próbálta valamilyen módon megrajzolni. Magamat írtam meg Séner Jánosban is, de magamat írtam meg Liszt Ferencben is, mert lényemnek ez a kettőssége megvolt. A leszorítottság és ugyanakkor az, hogy több vagyok a környezetemnél. Nem mindenkinél, természetesen, mert a környezetembe olyan emberek is tartoznak, akiket csodálok. Mindenesetre, hogy próbáljam most röviden is összefoglalni, azt írom meg prózában, amit versben nem lehet, és versben meg azt, amit prózában nem. De azért a vers az igazi, ezt én magam is tudom, ugyanakkor jobban szeretem a prózáimat, mert azért prózában, egy tehetséges műkedvelőnek tartom magam, versben viszont, legyen ez szerénytelenség, de profinak.-És a műfordítások?- A műfordítás... Én csak azt sajnálom, hogy pont a legnehezebb éveimben, amikor ez egy nagy anyagi segítséget jelentett volna, nem voltam elég erőszakos ahhoz, hogy mint műfordító megjelenjek a szakmában. Hát ma, azt hiszem, hogy öt év alatt sikerült elérnem, hogy eléggé foglalkoztatott vagyok, és szinte minden második megbízatásomat már magam ajánlom. Brodszkijra is magam jelentkeztem, bár arra mások is jelentkeztek. Tarkovszkijt rajtam kívül nem fordított más, vagy Viktor Szosznorát rajtam kívül nem fordított más. Amire most készülök, arról is azt hiszem, hogy elsőként jelentkeztem, de ez nem az én tájékozottságomat igazolja, mert ebben megint vannak segítőtársaim, például egy Szőke Katalin nevű irodalmár, a szegedi egyetem orosz tanszékéről, de azért nem véletlen, hogy a sok ajánlatból mi az, amit kiválasztok. A műfordítás után a mesterség gyakorlásáról. Amikor nem lehet verset írni, akkor „műfordítani” kell. Nemcsak pénzért, mert azért is egyébként, mert jóval több pénzt kerestem az elmúlt években műfordítással, mint verssel. Hiszen, míg megírok évente száz, maximum kétszáz sor verset, hát csak az elmúlt hónapban ezerötszáz sort fordítottam, kötött formájú verset, ami azért nem ugyanaz, mintha az ember bármit fordít. Tehát, a mesterség, hogy is mondjam, ez olyan, mondtam is már valakinek, amikor egy zeneszerző, mondjuk mint a nagy példaképem: Gustav Mahler, egész életében vezényelt, és amikor Beethovent vezényelt Beethoven volt, amikor Wagnert vezényelt, akkor Wagner volt, amikor Brahmsot vezényelt, Brahms volt. És aztán hazament, hogy befejezze az új szimfóniáját - és akkor Mahler volt. Ilyen akarok lenni műfordítónak is, talán ez sikerül is.-A kiválasztandó anyag milyen szempontok szerint kerül az asztalodra, mint műfordítónak ?- Hát először is, van, amit kapok, hogy fordítsam le. Most is van ilyen, egy lett költő. Sajnos, orosz nyersfordításból kell fordítanom, mert nem tudok lettül. Sajnos is, meg nem is, mert nem egy erős anyag. Megvallom őszintén, ezt pénzért csinálom. Ugyanakkor, Brodszkijt, Nobel-díja után, nem azért, mert Nobel-díjat kapott, ismertem, már ’71-ben, amikor kint tanultam Leningrádban. Én szamizdatban olvastam azt a versét, amelyiket most végre, tizenöt év után lefordíthattam. Akkor is szelő