Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Beke György: Végzetes csapdák

nyelvű oktatást — tízezres töredék népcsoportok esetében — csak az anyaország teljesítheti ki. Román egyetemnek nem nagyon lesz létjoga ezután sem Magyarországon, de a békési, bihari román fiatalok miért ne tanulhatnának romániai főiskolákon? Miként a moldvai csángó-magyarok számára is ez az út látszik járhatónak. Szülőföldjükön egyhamar aligha állítják vissza az 1950-es években felszámolt magyar iskolákat. Csíkszeredái tanárok, tanfelügyelők, Borbáth Erzsébet, a József Attila Általános Iskola igazgatója és Beder Tibor, Hargita megye tanárok által választott fótanfelügyelője „csendben”, félig-meddig titokban csángó gyermekeket hoztak át tanulni a Székelyföldre. Csíkszereda ugyan nem az „anyaország”, de szükségből vállalta ezt a szerepet. A több éves tapasztalatok nemcsak csángók százait mentették meg az anyanyelv és a magyar kultúra számára, de a pedagógia tudományának is értékes tanulságokkal szolgáltak. Borbáth Erzsébet tanulmányban összegezte felmérését a moldvai csángó gyermekek kétnyelvűségéről. (Új Horizont, 1995 október-december). „A moldvai magyarok anyanyelvű iskolák, anyanyelvű egyházi szertartás hiányában mindmáig a szóbeliség állapotában élnek, beszélt anyanyelvükön írni-olvasni nem tudnak, s ami még ennél is súlyosabb, a számos szociológiai, szociálpszichológiai tényezővel terhes kisebbségi kétnyelvűségi létük nemcsak épségében, de fennmaradásában is a minimálisra csökkentette az anyanyelv esélyeit.

A gyermekeknek nincs stabil anyanyelvi példaképük, amelyet követhetnének. A szülők többségükben, beletörődve abba, hogy a tanítási nyelv román, a családban is azon igyekeznek, hogy román nyelven beszéljenek. Ezáltal beszélt anyanyelvűk (a beszélt nyelv archaikus állapotát megőrző moldvai csángó nyelvjárás) és a hivatalos államnyelv moldvai változatának kölcsönös egymásrahatása egy sajátos keveréknyelvet eredményezett. így a gyermekek sem anyanyelvükön, sem román nyelven nem tanulnak meg helyesen beszélni... Keveréknyelvűségük miatt az iskolában a tanítási nyelvet, a román irodalmi nyelvet nem érintik. Mechanikus memorizálásra kényszerülve, tartós ismereteket nagyon kevesen szereznek, logikus gondolkodásuk nem fejlődik, sok esetben ellenszenv, sőt fóbia keletkezik bennük a tanulás iránt. Ezzel is magyarázható megítélésem szerint az Erdélyben és Magyarországon tanuló csángó gyermekek alacsony előképzettsége, a nem hozzáértő irányítás miatti neurotizálódása, lemorzsolódása, rossz irányú kompenzáló tevékenysége, manipulálhatósága.

Az utolsó órában elindított erdélyi anyanyelvű nevelésük megfelelő élethelyzet megteremtését, sok-sok türelmet, érzelmi kötődés kialakítását igényelte, olyan pedagógusokat, akik a gyermekek lappangó kétnyelvűségére támaszkodva az anyanyelvet nem mint idegen nyelvet tanították, hanem a két nyelv ismeretében fokozatosan csökkentették a két nyelv egymásra káros interferenciáját, ezáltal helyes nyelvhasználatra ösztönözve őket.”

Ezek a moldvai csángó gyermekek, akik szülőföldi magyar iskola hiányában Csíkszeredában végzik tanulmányaikat, a nemzet áldozatvállalása és az 1989 után köny- nyebbé vált határátkelés folytán Budapesten folytathatják a tanulást, főiskolákon, egyetemeken. Megszokott jelenség immár - ami eddig soha nem volt - a budapesti csángó-magyar egyetemi hallgató.

Vajon a magyarországi románság lélekszámának leapadása felére nem annak a következménye-e, hogy az utóbbi fél évszázadban a trianoni országhatár elzárta őket román anyaországuktól? Ezt a határzárást Románia támogatta legbuzgóbban Közép-Kelet-Európa országai közül, nyilván azzal a céllal, hogy minél jobban megnehezítse Erdély és az anyaország magyarságának személyes, rokoni, szellemi kapcsolattartását. Csakhogy a román nacionalista törekvés éppen a magyarországi románságnak ártott a legtöbbet.

80