Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Kalász Márton: Sötét íz; Szilvaszüret; Tolvaj macska; Akoluthia (versek)
Tolvaj macska valami, font még hanglépcső, megáll lüktet a ház fölött; megint a macska meghökken, leugrik, települ kiterített nagyanyák álma mellé - kint előbb végigtapad egy-egy sirató szoknyáján: üres éjféli idő lett, elnyugodott a fülledt kar jajveszékje - ha bármelyik elszánja magát, s indulna szanaszét kertúton ártatlan, rossz-mirigy lelkiismeret amért csak körülleng az innenső s a túlpart közt épp felhőző csónakot - már tudhatod Johanna Rosina, csipke-fős, horgas orrú utazó méltóság, holt ín, hab fénylik, mielőbb pásztázzuk új arcéledet, fejtjük a macska révjelző szemét Akoluthia jaj, az öregség; már az, hogy benőtt sűrű szőrrel csak e két orrlikam, nagy ritkán kijutok a hidegre, úgyis nehéz párlatom lecsalni; hogy persze megtapad lassan rajtunk, minden nemünk csomósodik kényelmetlenül, kor készti hastájt éledettre a sós bőrt tódulna rajtam a kabát, leng nyelvemen a nyelv a szó, mint fagyos víz, futni se akar, meghúzódni se megcsomósodik tovább a csodát elnyelő ízdarab elménk élénk madárháza alatt - bizony a szerelem olyan vésett görög edényét lehetett e szájról elvenni, telve a mámor isteni fodrával, késő ízzel nyújtani a tárt természet ódáit, fölírni, szárnnyá kelteni s a Teremtőt dicsérni, amiért érzékkel a gondolatot elegyíthette értünk, szemérmes bizonyság, mi csiszolt lényei legyünk 17
