Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Beke György: Csíkszentdomokos (Száz éve született Márton Áron)
föld és az örökös nyomorúság. Erdó'lés, fuvarozás, majd bányászat, ínszakasztó önhajszolás, itt könnyű élete nem volt soha senkinek. Szentdomokos szülötte volt Kurkó Gyárfás is, aki megkísértette az ipari pályát, a vállalkozást, még a politikát is. Félreállítása után, 1947-től bebörtönzéséig önéletrajzi regényt írt gyermekéveiről, Nehéz kenyér címmel. Illett ez a cím mindegyik szentdomokosira. 1938-ban több lakója volt a falunak, mint a megye székhelyének, Csíkszeredának: 6500 lélek. De a családok felének - a lakóházon kívül - nem volt egyebe. Munkalehetősége se nagyon. Hány embert tudott eltartani a famunka, a kőtörés, a mészfeldolgozás? Még a fazekas mesterség nyújtott valamelyest oltalmat a sors ellen. „Már a háború előtt is Romániában kerestek megélhetést a szentdomokosi proletárok, a falura benéző havasokon átlépve (legtöbbször átszökve), a túlsó világ jelentette a reményt a reménytelenségben. Túlnyomó részük ma is fatelepeken dolgozik, messze vidékekre elmennek munkáért.” (Bözödi György) A lányok többsége szolgálni ment a városokban, Brassóba, Budapestre, illetve 1918 után Bukarestbe. Hányat nyelt el közülük a nagyvárosok erkölcsi temetője, az „Édes Annák” sorsa! A proletár falu akkoriban még „újjászülte” a maga utánpótlását. A község népessége a század első negyedében 20 százalékkal növekedett, pedig apasztotta a háború is, az elvándorlás is. A kicsiny faházakban legalább négyen laktak, sokszor két vagy három nemzedék együtt. Mint minden falusi gyermek, aki felsőbb iskolába kerül, Áron is a Somlyói - ma Csíkszeredái - főgimnázium kapuját átlépve, elszakadt a családjától. „A fiam ezután csak vendég lesz idehaza!” Bármilyen gyakran járt is haza a diák, majd a teológus, a pap, a püspök, Márton Áron „vendég” lett a szülőfalujában, érdeklődését, figyelmét és szeretetét meg kellett osztania egy tágabb közösséggel, százezrekkel, milliókkal. Ez azonban soha nem jelentett hűtlenséget az elindító székely falu iránt. Ha fopász- tori útja erre vezette, mindig megállt Szentdomokoson. „Nagyon szerette a szüleit, főleg az édesanyját, mert ő sokat megtett érte - mondja Márton Ilona, a püspök Domokos nevű öccsének özvegy felesége. - Amíg a Csíkszeredái gimnáziumban tanult, az édesanyja sokszor gyalog vitte fel neki az ételt.” Felejthetetlen epizód tanúskodik fiúi szeretetéről. Püspökké szentelésének ünnepségén, a kolozsvári Szent Mihály templomban, jelen volt a falu küldöttsége, és természetesen a szülei. A szentelési szertartás után az új püspök nem gyűrűjét nyújtotta kézcsókra, hanem odalépett az édesanyjához, és kezet csókolt a székely népviseletet hordó egyszerű falusi asszonynak. Csíkszentdomokos küldöttsége magával hozta Kolozsvárra Márton Ágoston második házának kicsinyített mását. Ez a makett aztán mindig ott állt a püspöki palotában, Márton Áron hálószobája és dolgozószobája között, a kicsiny folyosón. A második világháború idején, egyik szentbeszédében így vallott róla:- Az az udvar és ház, amelynek kicsinyített mását szülőfalum népe elhozta, nem az én szülőházam. Édesapám építette azt később, de ebben az udvarban nőttem fel, ott hallottam először, hogy vannak emberek, akiknek fáj az élet, de azt is, hogy emberek felett van Isten, aki részükre törvényeket adott, és ezeknek a törvényeknek az útján kell járni. Püspökként Csíkszentdomokoson mégsem ebben a jelképes, emlékeztető házban szállt meg, hanem a közeli plébánián aludt. „Jött haza a plébániára, s a nép kigyűlt az utca sarkára. Megcsókoltuk a gyűrűjét, s ő áldását adta ránk. Az anyja s az apja a tornác végében várták, megcsókolta őket, s mi örvendeztünk, hogy ilyen két öregnek ilyen értékes gyermeke van.” (Ferencz Anna visszaemlékezése.) Főpapi hivatástudatából következtethetünk arra, hogy miért nem apja házában, vagy később, szülei halála után, miért nem a közeli rokonainál szállt meg. Márton 80
