Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 12. szám - Beke György: Csíkszentdomokos (Száz éve született Márton Áron)

Áron úgy tartotta, hogy a püspök - bármennyire ragaszkodik is a családjához - im­már a híveinek a lelki rokona, és a plébánián, a közös otthonban vagy a templom­ban közvetlenebbül fordulhat hozzá mindenki, ismerős és ismeretlen, míg a családi ház csukott ajtaja elzárhatja félé.nkebb híveitől. De kapcsolatot tartott falujával a Gyulafehérvárra ellátogató szentdomokosiak, köztük közeli rokonai útján is. Ilyenkor mindenről érdeklődött, ami Szentdomoko- son történik, és tetten lehetett érni, hogy úgy ismeri a faluja életét, mintha benne lakna. Számon tartott mindent, a családtagjainak életútját különösen. Unokaöccsé­nek, Márton Gergelynek a felesége utolsó fehérvári látogatásukat idézi fel: .Amikor már akkorák voltak a gyermekeim, s a bátyáméi, írt, hogy vigyük fel őket bérmálni, amíg még búja. Akkor már nagyon rosszul volt. Jött egy pap bácsi, az se­gített neki. Akkor együtt ebédeltünk a keresztszülőkkkel, sokan voltunk. Nagyon szép volt.” Különösen az érdekelte mindig a „pap bácsit” - rokonai így szólították, és ő jó né­ven vette ezt hogy sokan vannak-e még Szentdomokoson, akiknek „fáj az élet”? Okosan tesznek-e a szegénység ellen? A két háború között rokonszenwel figyelte egyik falustársa, Karda Ferenc merész és sikeres vállalkozását. Ez lehetne az egyik kiút a szegénységből? Bözödi György a Székely bánja lapjain hosszasan időzik az 1936-ban alakult Vic­toria (Győzelem) általános szövetkezetnél, amely túllépett az akkori székelyföldi, erdélyi szövetkezetek átlagán. Ezek főleg Hangya-vegyeskereskedések voltak, egyes vidékeken hitelszövetkezetek és tejértékesítő szövetkezetek. A Victoria sok­ágú termőfa, a hagyományos tejértékesítésen kívül volt fűrésztelepe, malma, foglal­kozott erdőkitermeléssel, fafeldolgozásai, mészégetéssel. Létrehozója dr. Karda Fe­renc diplomával a zsebében jött haza, hogy magának és faluja népének életlehetőséget teremtsen. A vállalkozó két év alatt sokat változtatott a falu sorsán. Szemléletünkben — visszatekintve - Karda dr. úr „reformer kapitalistaként” jele­nik meg, aki saját hasznát bizonyíthatóan össze akarta kötni a szentdomokosiak kö­zös boldogulásával. Ebben a kezdetektől több, rokonszenvesebb tőkéstársainál. Nem az első közösségi felelősséget vállaló kapitalista volt Szentdomokosról. Előtte járt a falu másik szülötte, Márton Áron közeli rokona, Kurkó Gyárfás (1909-1983), aki mint politikus vált ismertté és vitatott személyiséggé; jóval kevesebben ismer­ték nagy álmának, a Székelyföld iparosításának megvalósítását „kicsinyben”, a ma­ga háza táján. Kurkó Szászrégenben, illetve Brassóban tanulta ki a lakatos mester­séget, és végül a székely emberáradat nagy kikötőjében, a Cenk alatti városban állapodott meg. Sodronyműhelyt alapított, nevezték akkoriban „sodronygyárnak” is, noha alig tíz embert foglalkoztatott. Kurkó együtt dolgozott a munkásaival. So­kat olvasott, magánszorgalomból tanult, nyugtalansága vezette el a munkásmozga­lomhoz. A pártembereknek éppen ilyen közéleti személyiségre volt szükségük, aki székely, aki munkás, mégis kisiparos vagy egyenesen kiskapitalista, és aki főleg: idealista. A Magyar Dolgozók Szövetségének (MADOSZ) elnökévé választották. A kommunista párt irányítása alatt működő kisebbségi, nemzetiségi szervezet volt, az Országos Magyar Párt balodali ellenzéke. Kurkó egyetlen „mozgalmi munkája” egy nyomtatott füzet volt: Mit kíván és miért szervezkedik a brassói munkás, kisipa­ros, székely alkalmazott és értelmiségi dolgozói Majd az 1944 őszi orosz megszállás első heteiben, a MADOSZ népfronti kiszélesítésével megalakult az egyetlen engedé­lyezett erdélyi magyar szervezet, a Magyar Népi Szövetség, szintén a Kurkó Gyár­fás elnökletével. Nem tudni, hogy a kommunista párt utasítása volt-e a Népi Szö­vetség megalakítása vagy Kurkó ötlete? Inkább az előbbi. Szemlér Ferenc költő, az 1944. október 22-én indult brassói napilap, a Népi Egység főszerkesztője (az újság mindvégig a MNSz hivatalos orgánuma volt) Harc szélmalmokkal című, 1979-ben 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom