Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 12. szám - Beke György: Csíkszentdomokos (Száz éve született Márton Áron)

úgy érezte, csorbítja a szabadságát. Melyik bentlakó kisdiákot nem kísérti meg a gondolat, hogy hazaszökjék? Ferencz Anna szerint Áron is egyszer engedelem nélkül elhagyta az iskolát. Édesanyjával találta szembe magát, mikor váratlanul benyitott a kapun. Mit tesz ilyenkor egy anya? Elrejtette a fiát a félje elől, nehogy az apában felszabaduljon az indulat, aztán elment a plébános úrhoz, hogy beszéljen a fia lelkére. Boga István szép szóval meggyőzte az elkeseredett kisdiákot, hogy menjen vissza szépen a Somlyói bentlakásba.

Később sem húzódott el a fizikai munkától. Az első világháború után a „kicsi hadnagy” hazajött a falujába, és ott maradt két éven át, 1920 októberéig, mikor felvették a gyulafehérvári teológiára. Ezalatt a két év alatt megint beállt a mindennapi földműves munkába, kapált, kaszált, erdőit, mikor minek volt az ideje. A román megszállás után az egész fiatal magyar értelmiségi nemzedék értelmetlennek, veszettnek találta az életét, s akinek volt min gazdálkodnia, az nekifogott. Megszokott magyar sorsképlet ez a húszas évek elején Erdélyben. Márton Áronról nem akkor, hanem 1939 táján, püspökké szentelése után kezdték emlegetni azt, hogy soha nem félt megfogni a kapa nyelét. Azt a változást akarták érzékeltetni ezzel, ami a gyula- fehérvári fejedelmi várban, a katolikus püspöki palotában végbement. Az önfeláldozó arisztokrata, gróf Majláth Gusztáv Károly helyébe egy székely gazda fia lépett. A kor szellemét látták ebben, történelmi őrségváltást.

Hiába számított idős Márton Ágoston módos gazdának Csíkszentdomokoson, a társadalom csúcsairól, de a középosztályból nézve is, szegény ember. Miként egész Szentdomokos szegény falu, sokat dolgozó, szűkösen élő emberekkel. A jövendő püspökben érett fiatalemberként, a harctérről hazatérve tudatosodott szülőfalujának szegénysége. Gyermekként annyit észlelt, hogy nagyon sok iskolatársának nincs tisztességes ruhája, télen nem jöhet iskolába, mert lyukas cipőjébe bemegy a hó leve, és ezt az állapotot nem értette. Fiatalemberként már igazságtalannak és méltatlannak találta mindezt. Minden ember iránt őszinte megbecsülést érzett, ilyennek született. Ferenc Dániel, Ágoston gazda „kicsi szolgája” ezt is érzékelte: - Nem nézte le a többi vele egykorú legényt. Az egész családja olyan volt, hogy nem nézték le a szegény embert.

Márton Áron azonban, eszmélkedő fiatalemberként, már nemcsak a természetes emberi egyenlőség hitével nézett körül a falujában - minden ember Isten egyenlő teremtményének születik -, hanem a változtatni akarás szándékával is. Hogy minden ember csakugyan Isten teremtményeként élhessen. Úgy érezte, hogy Csík- szentdomokos szorgalmas, okos székely népe többet érdemel, mint amennyit a sorstól kap.

Meggyőződése találkozott a korabeli szociográfus íróéval, Bözödi Györgyével, aki 1938-ban kiadott könyvében, a Székely bánjában „proletár falunak” nevezte Csík- szentdomokost, és amíg más helységekről Csíkban és Háromszéken szűkén mérte a szót, ennek a falunak egész fejezetet szánt. Példázni akarta ezzel a székely történelmi elesettséget és a kiutat, ahogy ő látta. Különbözőképpen látták ezt, a kivezető utat, de nem is lehetett volna másként; eltérő módon közeledtek a faluhoz - a lelkek embere, a püspök és a komor társadalombíráló, az író.

Bözödit is megejtette a táj szépsége. A falu fölött magányosan áll a sziklákban gazdag Keleti-Kárpátok vakítóan fehér szirtje, az Egyeskő. Mintha a Kárpátok és átellenben a Hargita egymáshoz feszülése dobta volna magasba ezt a társtalan sziklatömböt. A maga 1608 méter magasságából belát az udvarokra, a házakba. Orálló és tanúságtevő.

Nézhetjük óriási oltárnak, amelynek takarója a felhők fátyla.

Félelem fogja el azt, aki először látja az Egyeskőt. A szentdomokosiaknak életük tartozéka, éppen úgy, mint a ritka nyári meleg, a gyakori téli fagy, a kevés szántó79