Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 12. szám - Kovács István: A turai lovasütközettől a kecskeméti cukrászdáig

déllyel Krakkóba utazott, majd Magyarországra szökött. A légió kiváló katonát nyert a személyében. A két dzsidásezred végre parancsot kapott - (vajon oly vontatott lassúsággal, mint ezt Matolay százados leírja?) -, hogy intézzen rohamot az orosz ágyúk ellen. Ha már Karol Kalita oly őszintén feltárta nekünk félelmét a csata első szakaszában, számoljon be ő a lengyelekre nézve oly sikeres rohamról: „Tchorznicki mindkét ezre­det egyetlen vonalba sorakoztatta fel, s kiadta a parancsot »fegyvert rohamra, üget­ve indulj«, eközben a másik szárnyon Dessewffy tábornok támogatott minket a ma­ga huszárjaival. Az ágyúk visszahúzódtak, s a fedezetét képező orosz lovasság megindult ellenünk, de a rohamot oly ragyogó bravúrral hajtottuk végre, hogy szét­zilálta az orosz lovasságot, amely így szégyenletesen meghátrált, s mi egyenként vettük űzőbe a megfutamodókat. A trombitajelre felhagytunk az üldözéssel.” A másik szárnyon hogyan alakult Dessewffy tábornok rohama? A támadást az Ol­ga Nyikolajevna nagyhercegnő nevét viselő huszárezred fogta fel. Degré Alajos, a Bocskai huszárezred kapitány így emlékszik vissza a roham legforróbb perceire: „Amint ráütöttünk az oroszokra, egy-két perc alatt be voltunk kerítve. Iszonyú küz­delem és mészárlás fejlődött ki; szabadulnunk semerre se lehetett, nem maradt más hátra, mint verekedni az utolsó emberig vagy megadni magunkat. Mi inkább akar­tunk meghalni. Sorainkban küzdött öntkénytesen Dessewffy Arisztid, teljes tábor­noki díszben, mellén a másodrendű érdemkereszttel, s mert a veres atillát és a ke­resztet látták a muszkák, később azt állították,hogy az a püspök, aki velünk attakírozott, roppant vitéz volt. (...) Kardom, melyet Teleki Sándortól a márciusi na­pokban kaptam, eltörött, lovam két pikaszúrás alatt összeesett, magam is már két sebből véreztem. Most láttam végórámat, egy orosz huszártiszt két lépésről pisz­tolyt szegezett rám. A csodálatos erejű Apagyi főhadnagy ebben a pillanatban oda­sújt tenyérnyi széles kardjával, s az orosz tiszt karja pisztolyostól a földre esik. (...) Mindez, mondom, tartott fél óráig. Végre a középből egy osztály lengyel dzsidás s egy ezred huszár jött segélyünkre, s szerencsésen kivágott...” Nem Dessewffy volt az egyetlen tábornok, aki a rohamban személyesen részt vett. Mészáros Lázár is közhuszárként viaskodott, de Dembinski se kímélte magát. An­nál nagyobb baj volt, hogy az ütközet színhelyén lévő négy tábornok közül igazából senki se vállalta el az irányító főparancsnok szerepét. Maga Perczel is csak az általa készített jelentésben tüntette föl magát annak. A heves kézitusában az Olga-huszárok Golstejn (Stael von Holstein) nevű őrna­gya tizenkét kardvágást kapott. Feljegyezték róla, hogy az ütközet után még két óra hosszat élt. A lengyel dzsidások több tucat embert veszítettek. A lovas félüteg pa­rancsnokának, Jan Wójcik főhadnagynak ágyúgolyó tépte le a fejét. A fiatal tüzére­ket parancsnokuk elvesztése annyira megzavarta, hogy ágyúikat felmozdonyozva elsőkként hagyták el a küzdelem színhelyét. Az ütközetet az 5. cári gyaloghadosztály nyerte meg a dicsőségre áhítozó Miklós cárnak. E hadosztály parancsnoka, Ivan Mihajlovics Labincov altábornagy, amikor meghallotta az ágyúdörgést, az aszódi útról visszafordította csapatait, és erőltetett menetben megindult a túrái csatatér felé. A szorongatott orosz lovasság szempont­jából időben érkezett. A magyar lovasság visszavonulását Wladyslaw Poninski vöröscsákós dzsidásai fedezték: „Mihelyt láttam, hogy a kozákok a nyomomba szegődtek, leparancsoltam embereimet a nyeregből, s utasítottam őket; heveredjenek le, mintha meg akarná­nak pihenni” - emlékezik vissza Levél fiaihoz című memoárjában a derék lengyel őrnagy, akit majd a hónap végén léptetnek elő alezredessé. - „Azért tettem így, hogy magunkhoz csalogassam a kozákokat, majd rájuk töijek. De ösztönösen óvatosak és bizalmatlanok voltak, s dzsidásaim legkisebb mozgására azonnal visszahúzódtak. 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom