Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Gál Sándor: Január és december között (Naplójegyzetek)
Vagyis: a mai Dél-Szlovákiát a szlovákok és a csehek szállták meg Trianon után, s ez a megszállás tart ma is. A szláv elem folyamatosan foglalja el ezt a térséget; s több hullámban, hét évtizede immár. * * * Több, mint fél évszázados élményeim és tapasztalataim alapján gyakorta felteszem magamnak a kérdést: van-e értelme kézbe venni a tollat, s dokumentumok, adatok, tények erejét szembeállítani azzal a ködös-nyúlékony-ragacsos eleggyel, amit a mai szlovák politika, közélet és sajtó naponta ránk fröcsköl? Hamis vádak, féligazságok szúrágta törmeléke pereg ki a blöff-szövegek sorai közül, s hull, hull szennyessé-lepve minden, amit pedig ma és itt tisztázni kéne. Hogy láthatóvá váljék az igazság; a kölcsönös megértés és a kikerülhetetlen sodrás Európa irányában! * * * Mezőlaborcon jártam; az Ukrán Kulturális Szövetség hívott meg egy „nemzetközi” írótalálkozóra, amelynek az volt a különlegessége, hogy két ukrajnai írón kívül mi többiek az országhatáron bévülről érkeztünk a városba. Az esemény önmagában is érdekes volna bizonyos értelemben, de számomra valami egészen más miatt vált ez a találkozó borzongatóan emlékezetessé. Eléggé közismert tény, hogy a háborút követően az akkori Csehszlovákiában az itt élő „ukránoknak” volt saját Nemzeti Tanácsuk, egészen 1948-ig. Aztán, s ezt magam is csak most tudtam meg, alapítottak e népcsoport számára orosz gimnáziumokat is, amelyeket persze később megszüntettek. A „nagy ukrán testvériség” kinyilatkoztatását követő években az egykori rutének, ruszinok e testvériség alapján ukránokká avanzsáltak, bár nem voltak azok soha. A ruténokból, ruszinokból lett ukránok gyermekei előbb ukránul tanultak, aztán az ukrán iskolákat fokozatosan leépítették - alternálták, ahogy most a mi iskoláinkat is szeretnék —, s a rutén, meg ruszin, sőt most már a valódi ukrán gyerekek is fokozatosan elfelejtették anyanyelvűket. Ennek következménye, hogy a mai fiatalok - 30-40 évesek nemzedékétől lefelé - már csak elvétve szólalnak meg anyanyelvükön. Az ötvenen túliak pedig valamiféle rutén-ruszin-ukrán-szlovák-lengyel keveréknyelvet használnak, belevegyítve ebbe a különös nyelv-elegybe a Mezőlaborc-környéki szlovák tájnyelv sajátos hangjait-ízeit... Döbbenetes volt látni és érzékelni a nemzeti, de főleg a nyelvi leépülésnek ezt a fokát. Azt történetesen, amikor a hétköznapi valóság egy korábban autonóm kultúrával rendelkező népcsoport beolvadásának és identitásvesztésének agóniáját tárja elénk, annak minden tragikumával együtt. Még ugyan látható az idősebb nemzedékben munkáló akarat és erőfeszítés e folyamat lelassítására, visszafordítására, de - bárcsak rossz jós lennék - e közösségben a szlovák erőszaktevés már elvégezte roncsoló munkáját. Itt nincs tovább! Mindezen túl e szomorú s közeli példa azt is jelzi és mutatja, hogy ha a szlovák föl- darabolási stratégia ellen nem tudunk időben és kellő eréllyel, s főleg közösen, fellépni, megtörténhet, hogy a harmadik évezred első századának derekán a mi unokáink jutnak a szlovákiai ukránok, ruténok és ruszinok sorsára. * * * 65
