Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Lászlóffy Aladár: Bánkok vagy bunkók
Lászlóffy Aladár Bánkok vagy bunkók M JL VJL iközben annyi elvégezni való közül sosem az elvégezni érdemes munkákat válogatja ki magának semmilyen muszáj-herkuleske, bevallom, hogy soha megírásra nem kerülő terveim közt ott lappang, bujkál, régen foglalkoztat egy „negatív” magyarság-történet megírása: mit, mikor, miért mulasztottunk el, nem tettünk meg? Ezek a nemek éppen úgy körülrajzolnak egy valóságot, ugyanazt a végeredményrealitást, melyet az igenek is a bőreként határolnak, kiadják az alakját. Gondoljunk csak bele: a Láthatatlan Embert is a körülfáslizás tette láthatóvá Wells híres regényében. Olyasmikre gondolok, hogy ha valaha egységes mércét alkalmaznánk, még a jól ismert” tények is elmozdulnának az értékskálán, mivel maga az értékrend (maguk az értékrendek) is felfednék a maguk belső spirálját, ellentmondásait, s mint a szerelőnek, vagy az órásnak, aki kibonthatja a készüléket, leveheti a hátlapot, mivelhogy ő „szakembernek” számít -, még hogyha már se megjavítni, se visszaszerelni nem is fogjuk tudni - de sok érdekes rejtély, titok, kérdés az igazi arcát árulná el. Előfordulhatna olyan képtelenség is, hogy az igenekből nemek alakulnak hirtelen, s mint mikor levegő éri a felnyitott etruszk szarkofág tartalmát, esetleg az (álproblémák (végre) elporladnának, csillámlón elillannának a képről, a még mindig használt, folyton javítgatott és átalakított kapcsolótáblájáról, műszerfaláról történelem- szemléletünknek. Meg lehetne tudni például olyasmiket, hogy Rómának (vagy rómaiak leszárma- zottainak) miért nem negatívum a „birodalmi álom kergetése”, másoknál pedig csúnyább késztetés még az orrpiszkálásnál is, fuj! Meg aztán, hogy a nemzethordozó arisztokráciának bedőlni a Habsburg-hűségbe, valósággal belehabarodni az ország elemi érdekeivel szemben a dinasztiába miért volna kisebb, bocsánatosabb bűn, mint az értelmiséginek, hát még a prolinak, parasztnak bedőlni a vörös bolsi demagógiának? Mindkettő amit ígért s nem tartotta be, azért, annak álnok, gyilkos csapdáiért, a bizalom meghazudtolásáért milyen erkölcsi életfogytiglan jár - legalább a következő nemzedékek igazságérzetében, akik még nem „örökölték” át az előzők elemi, egzisztenciális élményeit és gyávaságát? A Bach-korszak gaztett jellege miben különbözik a Rákosi-korszakétól? Hát effélék lennének abban a kis magyar „micsoda miért nem lett?”-ben, ha nem félnék folyton az előző pályázók és kompilálók sorsától, akik minduntalan úgy jártak, mint a Kirkegaard által említett öreg rabbi, aki egy, a lapok közé került-ragadt almamagot vagy légypiszkot (is) fontos punktációs jelnek nézett, s az így támadt hamis premisszából aztán messzemenő igazságok „olvasatáig” jutott mégis. Igen, ha nem csupán szavazat lenne, volna bárki újabb állásfoglalása, lecsatlakozás; nem száz elolvasott könyvből előállított százegyedik (lehetséges permutáció, variáció), kombináció, hanem valóban, hókusz-pókusz, „minden” alap- és nyersanyag rendelkezésemre állna az új ítélet meghozatalához... De hát könnyebb rezig- náltan legyinteni ekkora vis maiorok láttán, hogy hát a múltba se kapok belépőt, mint egy titkos (vagy megsemmisített) levéltárba, tehát „csak előre, édesfiam!” 56