Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 12. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény) II. rész

- Errefelé szépen beszélnek a férfiak. Ezért jöttél ide Tavankútról. Nem igaz?- Errefelé sokkal jobbak a földek, mint nálunk. Tamásnak negyven lánc földje van.- Az ó' beszéde is szép. Még dadogva is.- Valójában nem dadog sokat. Csak a p betűnél akadozik a nyelve. Engem meg Paulinának hívnak.- Találjon ki számodra valamilyen más nevet. Én a nagy folyók partján min­denféle gyönyörű neveket adtam a lányoknak.- Tamás rengeteget dolgozik - mondta Paulina. - Nincs ideje álmodozni. A Bangó tanyánál búcsúztam el Szkenderovics Paulinától, ő rákiáltott a fé­nyes szőrű lovakra, azok nagyot rántottak a szekéren, most már gyorsabban vitték hazafelé a szép fiatalasszonyt, én meg öreg lovammal a becsei út felé po- roszkáltam. A szántóföldeken tuki, újfalusi és begluki férfiak és asszonyok se­rénykedtek, szinte valamennyiüket ismertem, sokakkal leálltam beszélgetni, megnézték az egyenruhámat és a pisztolyomat, elmondtam nekik, hogy én va­gyok az új mezőőr, tisztelettel beszéltek velem, mert tisztelték az egyenruhás fegyveres embereket. Azon a napon csak a Devecsert jártam körbe, de később már mindennap kilovagoltam az óbecsei határig, az öreg almásderes után gyor­sabb lábú lovakat kaptam Stefitől, előbb egy fekete szőrű lovat, aztán egy pejlo­vat, ezeken gyorsabban haladtam a dűlőutakon az egyre zöldebb szántóföldek között, és örültem, hogy kényelmesen élhetek. Időnként, ha Stefi a vásárokra ment lovakkal kupeckedni, egy-két napig gya­log jártam, ilyenkor betértem az ismerős tanyákra, vizet kértem az asszonyok­tól, ők megkínáltak gyümölccsel vagy pálinkával is, és örültek, ha megdicsér­tem a tanya körül elevenkedő gyermekeiket, vagy ha szépeket mondtam a hajukról, meg a gömbölyű karaikról. A férfiak leginkább nem voltak otthon, reggeltől estig a földeken izzadtak. Az Imris tanyára először egy májusi napon alkonyattájt mentem be. Paulina a disznóólaknál tüsténkedett, elkoszolódott kékesszürke ruha volt rajta, és ugyanúgy elpirult, mint amikor kombinéban leptem meg a konyhában. Talán a kifakult, koszos ruhát szégyellte. Egy három éves forma, szőke hajú kislány téblábolt körülötte, az udvaron libák, kacsák és tyúkok bogarásztak, és Imris Tamás éppen akkor jött haza a földekről egy kapával a vállán, fülig porosán. Kezet fogott velem, vizet húzott a kútból, megmosta az arcát, aztán leültünk az egyik dúslombú eperfa alatt száradó farönkre. Paulina egy pléh tányéron vad- meggyet hozott, elénk rakta, a félje mellé állt, kislánya a szoknyájába kapasz­kodott.- Örülök, hogy maga a mezőőr - mondta Imris Tamás. Amióta errefelé lova­gol, nyugalom van a határban. Imris Tamás lassú beszédű, dolgos fiatalember volt, a homlokán csúnya seb­hely éktelenkedett, a jobb szemöldökétől a homlokán keresztül a hajáig húzó­dott, és bizonyára a haja alatt is sebhelyes volt a koponyája, mert kisgyerek ko­rában leesett a szekérről, és a feje a küllők közé szorult. Azóta dadogott egy kicsit, talán ezért nem kedvelték a szenttamási lányok, így hát elment Tavan- kútra, ahonnan szép bunyevác lányt hozott magának feleségnek.- Jól tudok bánni a pisztollyal - mondtam. A ti tanyátokra és földetekre na­gyon vigyázok.- A nagyapám elég sokszor mesélt magáról - mondta Imris Tamás. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom